Véget ért a Balkan Offroad Rallye második napja

Ma 166 km-t tett meg a mezőny Segesvár környékén, a korai indulásból kifolyólag az első szakaszon még a felhők között versenyezve. A zökkenőmentesnek nem mondható nap után több résztvevőnek is véget ért a tereprallye kaland.

Garamvölgyi Zoli és Horn Berci több akadállyal is szembe találta magát a mai napon, már rögtön a rajtot követően problémájuk adódott.

„Nem mondhatjuk, hogy ma olyan versenyünk volt, mint amit terveztünk. Rajthoz álltunk, azonban már az elindulást követően kényszerpihenőt kellett tartanunk, mivel szétcsúszott egy vízcsövük. Ezt orvosoltuk, teljes versenyfelszerelésben visszaszaladtam a rajtba vízért, ami a hegyről fel le futás miatt fizikailag eléggé megterhelő volt. Ezalatt annyira sokan megelőztek minket, hogy végig porfelhőben mentünk. Ma is tejesítettük a kifejezetten nehéz pályát, ahol az utolért versenyzők és a szembejövő traktor se könnyítette meg a dolgunkat. Folyamatosan technikai hibával küszködünk, lassabb tempónál megszámolhatatlan mennyiségben letiltott a motor. Ha végre el tudunk indulni vagy meg tudunk előzni valakit, mindig újra kell indítanunk az autót és a már leelőzött versenyzők sem értik, hogy mi történik velünk.  A másik problémánk a feltartás volt, egy holland sporttársunk sokadik jelzés után se engedett el minket. Ez kifejezetten veszélyes, hiszen a nagy porban nem látni az útirányt se, így visszavettünk a tempóból, mivel nagyon szeretnénk végig csinálni a teljes versenyt. Olyan elképesztően bonyolult, technikás navigációt igénylő, élvezetes környezetben megyünk, hogy semmi áron sem vagyok hajlandó a nehézségek ellenére se rosszul érezni magam. Eddig egyáltalán nem csalódtunk a rendezvényben, azt kapjuk amire számítottunk, talán még többet is hiszen csodás az időjárás és összeállt egy viszonylag erős mezőny. Az egész csapat éhes a sikerre, azonban ez egy hullámvasút és néha fent vagyunk, mint tegnap, néha lent, mint ma, a holnapi legnehezebb napot pedig kíváncsian várjuk. Bercivel nagyon jól együtt tudunk dolgozni, és az egész csapat kiváló munkát végez. – mondta Garamvölgyi Zoli.

Frantisek Brutovsy és Peter Hauptmann párosa mellett az M1 Motorsport versenyzőinek is a mai nap volt az utolsó a Balkan Offroad Rallyen. Biztonsági okok és műszaki hibák miatt úgy döntöttek, nem folytatják a román kalandtúrát.

Molnár Balázs és Molnár Gabriella a kezdeti sikerélmény után, a harmadik szakasz körülményeire tekintettel, visszahajtottak a szervízparkba, ennek okáról pedig Gabi mesélt nekünk:

„Ma adtunk még egy esélyt a versenynek és az első két pályán jól is mentünk, visszavettünk a sebességből, egy 70km/h-ás maximum tempót autóztunk. Ez a taktika kifizetődni látszott, hiszen nem tévedtünk el, tudtuk tartani a távolságot a körülöttünk rajtolóktól, jó ütemben haladtunk. Az indulás után nem sokkal megakadt a verseny egy rövid sztrájk miatt, de utána egy fél órával ismét gond nélkül folytatódott a futam. A harmadik részen ismételt leállítás miatt összetorlódott a mezőny és az előttünk rajtolótól mindössze 25 másodpercre engedtek el minket. Így rettentő nagy por volt előttünk és a nehéz látási körülmények között szembejött velünk egy lovaskocsi és egy terepjáró is, nagy szerencsénk volt, hogy ki tudtuk őket kerülni. Elég ijesztő volt a helyzet és közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy mivel két gyerkőc is vár minket otthon és nem érezzük elég biztonságosnak a rendezvényt, a negyedik szakaszra nem megyünk el – holnap már úgy sem indultunk volna. Kipróbáltuk ezt is, hiszen még nem voltunk ilyen típusú versenyen, de kiderült, hogy ez a terep annyira nem nekünk való.”

Mészáros Lőrinc és Pál Erik számára is véget ért ma a Rallye, műszaki problémák akadályozták őket a versenytáv teljesítésében.

„Tegnap kisebb módosításokat végeztünk az autón, megtettünk mindent, hogy megtaláljuk a megfelelő beállítást az itteni terepre és a lassú tempóra, azonban ezt nem tudtuk kivitelezni. Ez az autó nem erre a pályára való, teljesen szétrázott minket, ami mellett a körülményeket is veszélyesnek éreztük. Így úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk a Balkan Offroad Rallye-t.

Holnap kerül sor a legmegpróbáltatóbb napra, hiszen amellett, hogy maratoni távot tesz meg a mezőny, összesen 367 km-rel, az egész szervízpark és versenyközpont tovább költözik Gyulafehérvárra. Az offroad élmény a továbbiakban újabb ismeretlen területen folytatódik.

szerző: Erős Réka