Új helyszín, új kihívás

Lónyai Pálnak a hétvégi országos bajnoki futam lesz az első versenye Romániában. Ez azonban csak motiválja, nem riasztja meg. „A verseny honlapján láttam fotókat, azok alapján nagyon szép a táj, nagyon várjuk már, hogy ott versenyezzünk. Hogy ismeretlen a helyszín? A terepraliban amúgy is titkosak a pályák, ettől egyébként sem ijedtem meg soha.
Nem ez a félelmetes, hanem a medve. Apropó, most láttam a hírekben, hogy befogtak valami hatalmas példányt ott a környéken” – mondta Lónyai, aki nem állíthatja, hogy az idei szezonban a szerencse kegyeltje lett volna. Az országos bajnokság eddig megtartott két futamán mindkétszer jó pozícióból volt kénytelen feladni a küzdelmet, ráadásul legutóbb egy banális hiba miatt – a hivatalos, tankolásra kijelölt kúton rossz minőségű benzint tankoltak, ez gyakorlatilag tönkretette a fekete BWM motorját – a második szakaszon egyszerűen megállt. Az LP Racing csapata keményen dolgozott a probléma megoldásán, s a Lónyai, Garamvölgyi páros addig ment, amíg járt a motor (mert ez alapszabály a terepraliban), ám a lendület (pontosabban a motorerő) nem tartott ki a célig.
Ezért aztán Lónyai most kettőzött elszántsággal készül a romániai viadalra. „A pech mindig benne van versenyzésben, olyan ember nincs, akinek folyamatosan csak szerencséje van. Nem kell ezzel foglalkozni, csak előrenézni és a kitűzött célra koncentrálni. Amit ha el akarsz érni, el is éred” – mondta Lónyai, aki a hétvégén nem megszokott navigátorával, Garamvölgyi Zoltánnal rajtol (mivel ő a Romanian Baja főszervezője), hanem a szintén rendkívül rutinos Nyeste Róbert diktálja neki az itinert.

„Az autónk kész, csak egy dugattyú bánta az üzemanyagmalőrt, úgyhogy most már tényleg bízom benne, a mezőny elejében végezhetünk Romániában. A körülményekről annyit tudok, hogy egy hétig egyfolytában esett az eső, de az elmúlt napokban elkezdett felszáradni a talaj. Úgyhogy saras és száraz pályákra is készülünk, s ami a legjobban tetszik a versenykiírást böngészve, hogy az idén eddig harminc-negyven-ötven kilométeres pályákon autóztunk, most pedig végre hosszabb, száz kilométer fölötti szakaszokat is betettek a programba. Ez jó, mert a terepralinak ez is fontos része” – mondta Lónyai, aki azt is hozzátette, a csapat színeiben (az ő tavalyi Nissan Pikcupjukkal) ott lesz a mezőnyben a Fekete Antal, Tóth György kettős is, amelyet legutóbb csupán egy hajszál (pontosabban a technika ördöge) választotta el az abszolút harmadik helytől. Ez azt is előrevetíti, hogya pilóta lassan megszokja az autót, s most már a komplett mezőnynek számolnia kell vele, erős ellenfélnek kell tekinteni.  A péntek délután megtartott prológ után Lónyai szombaton másodikként vághat neki a szelektív szakaszoknak.
Romanian Baja szombati rajtsorrend: 1. Casineanu/Zlitsov, Mitsubishi Racing Lancer, 2. Lónyai/Nyeste BMW X5, 3. Zapletal/Marton Hummer, 4. Porizek/Sykora Hummer, 5. Fodor/Csató Toyota Hilux