Túl a leghosszabb napon a Fekete-Tóth páros Marokkóban

Közös pályafutása eddigi leghosszabb szakaszát teljesítette Fekete Antal és Tóth György: a Nyílt Országos Terep-rallye Bajnokság idei bajnokpárosa 313 kőkemény kilométert teljesített a Marokkó-rali harmadik napján, amikor a mezőny Erfoudból Zagorába tette át a székhelyét. A Toyota Hilux Overdrive-val versenyző duó különösebb gondoktól mentesen teljesítette a viadal leghosszabb menetét.

fekete-toth-marocco4

Az összecsapás egyetlen magyar autós egysége 3 óra 51 perc 47 másodperc alatt teljesítette a kevéske dűnézést, ám annál több kiszáradt folyómedret, kősivatagot magában foglaló szakaszt. A toyotások ezzel ismét javítottak egy pozíciót a közel 90 egységet számláló autós-kamionos abszolút értékelésben, ahol jelenleg a 30. helyet foglalják el, míg az Open kategóriában az 5. pozíciót mondhatják magukénak.

„Soha nem teljesítettünk még olyan hosszú szakaszt, mint amilyen a mai volt és szerencsére gondok nélkül sikerült végigcsinálni” – fogalmazott a szervizparkba érkezve a pilóta, Fekete Antal. „Most kevesebbet dűnéztünk, de amikor ott haladtunk, több előzést is sikerült végrehajtani, négy vagy öt járművet is legyűrtünk a homokban. A szakasz zömét köves, sziklás részek tették ki, ahol minden rendben ment. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a Toyota fantasztikus ilyen körülmények között és napról napra egyre jobban bizonyítja, hogy tervezői és alkotói valóban a sivatagra szabták. A verseny felénél tartunk és eddig semmilyen gondunk nem volt a kocsival, köszönhetően a szervizcsapat által végzett remek munkának.”

Tóth György másodpilóta szerepe a szokásosnál is fontosabb volt, ugyanis a napi szakasz navigációs tekintetben az eddigi legnehezebb volt: „Szerintem minden navigátor számára komoly kihívást jelentett a mai szakasz, amely részben annak volt köszönhető, hogy az itinerben számos hibát lehetett találni. Jómagam élvezem ezt, mert ilyen helyzetben sokat számít az improvizáció. Többször is előfordult, hogy furcsa helyeken láttunk kóborolni járműveket. Mi megoldottuk a feladatot, sikeresen végigcsináltunk egy újabb napot és nincs okunk az elégedetlenségre az eredményünk miatt sem. Várjuk a folytatást,az őjabb nap biztosan újabb kihívásokat tartogat majd számunkra.”

Javított egy pozíciót a kamionos mezőnyben szereplő magyar egység, a Qualisport is: Kovács Miklós pilótának, Czeglédi Péter navigátornak és Ács László fedélzeti szerelőnek 4 óra 34 perc és 8 másodperc alatt sikerült teljesítenie a szakaszt, ezzel az 5. legjobb napi kamionos eredményt produkálták és a monstrumok értékelésében is előreléptek az 5. helyre.

Kedden egy rövidebb, ám várhatóan jóval nehezebb menet vár a hat szelektív szakaszból álló, 2000 kilométer össztávú, október 9-én Marrakesh-ben lezáruló viadal mezőnyére. A versenyzőknek 226 kilométert kell teljesítenie, ráadásul az útvonal érinti Cheggaga dűnéit is.