Toyotával a Baja Carpathián!

Jobban aligha indulhatott volna a Cargo Racing és az új versenygép, az Overdrive Toyota Hilux kapcsolata: Fekete Antal pilóta a lengyelországi Baja Carpathia prológján, a népes mezőnyben azonnal az 5. időt repesztette.

Egy hét sem telt el azóta, hogy a Cargo Racing párosa, Fekete Antal pilóta és Tóth György navigátor a Romanian Baján megszerezte a csapat fennállásának első dobogós helyezését, az egység már a lengyelországi Stalowa Wola környékén száguldozik. Az FIA Közép-Európai Zóna Trófea menetrendjébe tartozó futam kiváló lehetőség arra, hogy a csapat versenykörülmények között is elkezdhesse az ismerkedést a Dakar-ralik egyik csúcsjárgányának számító, frissen birtokba vett Overdrive Toyota Hilux-szal.

Noha a lengyel verseny előtt csak kevés tesztelésre volt ideje az első három futamán az LP Racing Nissanjával induló egységnek, a Baja Carpathia pénteki nyitányán jól kezdtek. A Rzeszów belvárosában tartott, terepralis tekintetben szokatlannak mondható aszfaltos prológon a Fekete-Tóth egység a 31 autót számláló mezőnyben az előkelő 5. helyen végzett.

„Nyugodtan mondhatom, hogy máris imádom az új autónkat” – értékelt Fekete Antal, aki az első idényét tölti a tereprali világában. „Bár a szuperspeciál aszfalton zajlott, ami nem az ilyen versenygépek vadászterülete, így is nagyon élvezetes volt a Toyotával száguldozni és már várjuk, hogy szombattól terepen, élesben folytassuk az ismerkedést. Az éjjel egyébként hatalmas vihar tombolt a környéken és jelentős mennyiségű eső zúdult a környékre, ami megbonyolíthatja a dolgokat a szombati szakaszokon. A hangulat egyébként remek, a lengyel szervezők is jó munkát végeztek. A célunk ugyanaz, ami eddig: igyekszünk a tőlünk telhető legjobbat nyújtani!”

Szombaton három, vasárnap pedig további két, keménynek ígérkező szelektív szakasz vár a versenyzőkre a Baja Carpathián, ahol több magyar egység is képviselteti magát.