TORMA BALÁZS: „SZERETNÉM BETELJESÍTENI EGY RÉGI ÁLMOMAT”

„Sziasztok, Torma Balázs vagyok, 47 esztendős kétgyermekes apuka, nem mellesleg benzingőz és motorozás függő! Számomra elég rögös út vezetett a terepralihoz, mivel harmincéves koromig csak az aszfaltot koptattam. Épített pályamotortól a bajor túraendúróig mindennel mentem, amivel csak lehetett. A terepezést egy Suzuki  DRZ 400 E nyergében kezdtem, illetve csak kezdtem volna, mivel a legelső alkalommal sikerült egy térdműtétet összehoznom… Ekkor még nem sokan gondolták, hogy majd valaha is visszaülök egy terepmotorra, de én már ekkor éreztem, hogy bizony, egy életre beszippant a „sarazás”.

2007-ben megvettem sokáig hű társam, egy KTM 450 EXC RFS-t, majd megannyi erdélyi motorozás után – már egy KTM 690 enduróval – eljutottam a Szaharába. Itt aztán végérvényesen belém égett a „Dakar-élmény” és megfogalmazódott a gondolat, hogy megtanulok itinert olvasni, tájékozódni. Ez 2020-ban érkezett el, amikor is Sárosi Brúnó bemutatott Horváth Lajos „Lallernek”. Az ő segítségével a következő szezont már a Laller Racing Dakar Teamben kezdhettem meg, újra egy 450 EXC kormánya mögött. Küzdelem volt ez a javából, és úgy hiszem, kiérdemeltem a legtöbb defektet összegyűjtő versenyző címét. Mindez nem szegte kedvem, már nagyon készülök 2022-re: célom a hazai versenyszezon sikeres teljesítése, valamint szeretném beteljesíteni egy régi álmomat, ami nem más, mint helytállni a Hellas Rallyn!”

Forrás: racevloggers.hu – Tóth Krisztián Márk