Fodor második helyen kezdett Nagykállón

Egy apró hibáért is súlyos másodpercekkel kellett fizetnie Fodor Imrének és Mesterházi Márknak a Tereprali OB nagykállói állomásának péntek délutáni prológján, azonban így is az abszolút második helyről várhatják a szombati folytatást.fodor_nagykallo_pentek2

Egy rövid, alig több mint 6 kilométeres szakasszal vette kezdetét a 2014-es Adrenalin Energiaital Kupa, a Tereprali OB idei hatodik állomása, a nagykállói homokbánya azonban idén is tartogatott meglepetéséket a mezőnynek. Bemelegítésként a szervezők egy körgyorsasági jellegű szakaszt írtak elő az FIA CEZ kupa mezőnyével megerősített mezőnynek, melyen az egyik kanyarja csaknem a teljes mezőnyt megtréfálta. Közéjük tartozott az 1-es rajtszámmal versenyző Fodor Imre – Mesterházi Márk kettős is, akik a kaland ellenére is második helyen zárták a bemelegítő szakaszt.

„Trükkös volt a mai pálya és sajnos minket is becsapott.” – mondta csalódottan Fodor Imre a szakasz céljában. „Ennek fényében nem rossz a második hely, de természetesen kicsit csalódottak vagyunk, hogy rögtön a verseny elején hátrányba kerültünk. Az igazi verseny azonban csak holnap kezdődik, szombaton öt majd vasárnap újabb négy szelektív szakasz áll a rendelkezésünkre, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat.”

fodor_nagykallo_pentek

A prológot követően az öt legjobb eredményt elért versenyző megválaszthatta szombati rajtpozícióját, miután a 4×4 Hungary párosának a harmadik helyre esett a választása. „Szerettünk volna holnap is az élről rajtolni, hogy ne legyünk kitéve annak, erre azonban nem volt lehetőségünk így Hungarian Baja tapasztalataiból kiindulva a harmadik helyre esett a választásunk. Bízom benne, hogy jól döntünk, holnap estére biztosan kiderül.” – zárta szavait Fodor Imre.

Az Adrenalin Kupa állása:

1. FEKETE Antal/TÓTH György, Toyota Hilux 6:57

2. FODOR Imre/MESTERHÁZI Márk, Ford Ranger +46

3. LUKASZEWSKI Marcin/DUHANIK Persson Magdalena +47

4. OUREDNICEK Tomas/VACULIK Pavel, Hummer H3 Evo1 +55

5. MURCZIN Zsolt/BAGICS Róbert, Mitsubishi L200 +1:02

6. KAPOSI Zoltán/SZŐKE Nikolett, Nissan Navara +1:21…

Az Adrenalin Energiaital Kupa programja:

2014. szeptember 19. péntek:

16:00 Rajt – Nagykálló

16:25 SSS – prológ (6,3 km) Nagykálló

17:05 SSS – promóciós prológ (6,3 km) Nagykálló

17:25 Szervizpark Nagykálló, Korányi Frigyes Gimnázium udvara

18:30 Napi szakasz célja

 

2014. szeptember 20. szombat:

09:00 Napi szakasz rajtja

09:25 SS1 – 29,6 km

10:08 SS2 – 56,9 km

11:23 SS3 – 29,6 km

12:15 Szervizpark Nagykálló, Korányi Frigyes Gimnázium udvara

13:40 SS4 – 56,9 km

14:55 SS5 – 29,6 km

15:25 Szervizpark Nagykálló, Korányi Frigyes Gimnázium udvara

17:45 Napi szakasz célja

2014. szeptember 21. vasárnap:

09:00 Napi szakasz rajtja

09:25 SS6 – 29,6 km

10:08 SS7 – 56,9 km

11:00 Szervizpark Nagykálló, Korányi Frigyes Gimnázium udvara

12:35 SS8 – 29,6 km

13:18 SS9 – 56,9 km

14:15 Napi szakasz célja

16:15 Díjkiosztó