Esélyesként rajtolnak!

Esélyesként utaznak a Selyemút-rallyera. Szalay Balázs és Bunkoczi László tavalyi szenzációs hajrájának köszönhetően az orosz viadal utolsó napján felzárkózott az összetett második helyre, s ha akarja, ha nem, emiatt az idén is a rávetül a reflektorfény. Ez azonban egyáltalán nem zavarja az Opel Dakar Team kettősét, sőt…

„Mégiscsak jobb esélyesnek lenni, mint az esélytelenek nyugalmával odaállni a rajthoz pénteken – mosolygott Szalay Balázs, aki, lássuk be, nem igazán stresszes típus. Ugyanakkor tisztában van vele, megismételni, vagy felülmúlni a tavalyi eredményt nem lesz könnyű: – Erős ellenfelekkel kell megküzdenünk, az indulók közt a gyári versenyzőkön kívül ott lesz a komplett nemzetközi élmezőny. De persze mindent megteszünk, hogy a legjobbak között érjünk célba.”

Ehhez a mezőnynek 4096 kilométert kell megtennie, amiből2821 kilométera szelektív szakaszok hossza, vagyis igazi versenyzőbarát viadalról beszélhetünk az ötödik Selyemút-rallye esetében.

„A versenyzők a legjobban azt szeretik az autósportban, ha állhatnak a gázon, ezt pedig csak a szelektív szakaszokon tehetik meg, szóval nekünk mindenképp kedvez, hogy keveset kell közúton menni. A Selyemút egyébként a pályák szempontjából nagyon változatos, hiszen megyünk erdőben, a nagy orosz sztyeppéken és a Kalmük-sivatagban, s mind-mind tartogat kihívásokat. A dűnék itt mások, mint például a Szaharában, de a forróságban azért meggyűlhet velük a bajunk” – mondta az Opel Mokka pilótája, aki nagyon örül, hogy a mezőny ismét Moszkva szívéből, a híres Vörös térről rajtolhat,ahol minden évben két emelet magas rajtdobogót építenek fel, amelyről látni lehet mindent: a Kremlt, a Vaszilij Blazsennij székesegyház színes kupoláit, no és a Lenin mauzóleumot, a GUM Áruházat. Szóval az összes olyan épületet, amelyről gyerekként, a kötelező orosz órákon annyit hallottunk.

A Selyemút mezőnye érinti Volgográdot, Elisztát (a sakkfővárost, ahol Európa egyetlen buddhista kolostora található), végül pedig megérkezik oda, ahol a Volga a Kaszpi-tengerbe torkollik, vagyis Asztrahánba, az egykori Arany Horda fővárosába.