„30 évesen, 2016-ban kezdtem kalandmotorozni, nehéz túraenduróval terepen kirándulni, majd 2017-ben a régi marokkói Dakar “piste”-ekre is eljutottam. Nagyon élveztem a sivatag, az úttalan utak, a változatos tájak, eltérő környezeti és terepviszonyok nyújtotta kihívásokat, megfűszerezve a motorosok közti bajtársias összetartással. Afrikából hazatérve megismerkedtem a kisebb, sportcélú enduro motorokkal és hirtelen kinyílt a világ: fejest ugrottam a terepraliba, rengeteget olvastam és kutattam a témában, sőt, mentort is találtam céljaimhoz, a Dakart malle moto kategóriában 4x teljesítő olasz versenyző, Manuel Lucchese személyében.
A fejembe ekkorra már rengeteg információt és elméleti tudást elraktároztam, de gyakorlati tapasztalatok nélkül indultam el életem első terepfutamán, a 2018-as nyirádi Raid of Champions-on. A verseny jól sikerült, marhára élveztem, de nagy pofonként éltem meg, mikor a tapasztalt pilótákkal próbáltam összemérni magam. Utólag belátom, hogy ez butaság volt. Megpróbáltam pénzt és energiát nem sajnálva még több időt fektetni a motoros technikai edzésekre, a fizikai és mentális felkészülésre, hogy behozzam a lemaradást. Hatalmas lelkesedéssel érkeztem meg a 2019-es Baja Dubai-ra, és a tapasztalatlanságomnak itt fizettem meg az árát: egy homokdűnéről lezuhanva szilánkokra törtem a jobb vállam és leszaggattam róla az izmokat.
A felépülést ugyanaz a meghátrálást nem ismerő akarat és kitartás táplálta, amit a tereprali szellemisége képvisel. Jutott rá időm bőven, hogy átgondoljam a hibáimat és szembenézzek velük, majd új alapokra helyezzem a jövőbeni versenyzésem. A terveim ugyan szöges ellentétben álltak a protézisműtétet végző orvosom javaslatával, de a motorozás és sport iránti szenvedély, na meg az álmom, hogy egy napon amatőrként teljesítsem a Dakar Rally-t, megadták azt az erőt, ami a visszatéréshez kellett.
2020 felkészüléssel, edzéssel, teszteléssel és tereprali sulikkal telt, utóbbi rendezvényeket szívből ajánlom a sporttal ismerkedni vágyóknak (Bátran vedd fel a kapcsolatot a MAMS Tereprali Szakág képviselőivel, vagy bármelyik versenyzővel, mindenki segítőkészen támogatja az “újoncokat”). Mi olyanok vagyunk, mint egy nagy család – én már csak ezért is szívesen veszek részt a magyar kupasorozaton. Segítünk a navigációt megtanulni, a motorodat felkészíteni, elmondjuk, hogy mi várhat egy hazai versenyen, vagy akár a hosszabb nemzetközi futamokon. Bármilyen kis vagy nagy (túra)enduróval elkezdheted, és nincs alkalmasabb idő a “most”-nál arra, hogy belevágj. Tedd félre az egódat és figyelj azokra, akik évek állhatatos munkáját tették a sportba, és végül biztosan szerelembe esel!
Ahogyan 2021-ben, úgy idén is szeretnék részt venni néhány nemzetközi versenyen, mint például a Hellas vagy a Bosnia Rallyn, ahol gyönyörű környezetben napi átlag 300km-es versenytávot kell teljesítenünk. Az útvonal köves-sziklás hegyeken, néha “egynyomos” ösvényeken, közepes/nehéz terepen halad, miközben táblák, szalagok és egyéb jelölések híján tájékozódásra kizárólag az itinert, a méterszámlálónkat, olykor csak fokokban mért irányokat használhatunk. Ez a komplex terhelés adja meg számomra a sportág valódi ízét: komoly fizikai igénybevétel mellett a navigációra való fókuszálás mentálisan is nagy terhet ró a pilótára.
Bízom benne, hogy példát tudok mutatni a többi kalandornak és a sporttal ismerkedő motorosnak, hogy mindig önmagatokkal versenyezzetek, hogy élvezzétek, amit csináltok és szimplán saját magatokat próbáljátok időről időre felülmúlni, mert minden teljesített kihívás egy győzelem. Végül pedig: soha, de soha ne adjátok fel az álmaitokat!
Forrás: racevloggers.hu – Tóth Krisztián Márk