Dobogóval búcsúzott a Nissantól a Cargo Racing

Vannak olyan mérföldkövek az ember életében, amelyek örökre bevésődnek az emlékezetbe: ilyen fordulóponthoz érkezett a Cargo Racing is a Romanian Baján, a csapat történetének mindössze harmadik versenyén, ahol az újonc pilóta, Fekete Antal navigátorával, Tóth Györggyel megszerezte a különítmény első dobogós helyezését. A páros így bronzéremmel búcsúzott az LP Racing Nissanjától, ugyanis a folytatásban Toyota Hiluxra váltanak.

Július 14-16-án, Nagybánya térségében zajlott a terep-rallye-ob idei harmadik futama, amely FIA Világkupa-kandidáló nemzetközi futam volt a húzósabb, keményebb fajtából. A hazai viszonylatban szokatlan, hegyvidéki pályák komoly kihívás elé állították a versenyzőket, amit jól szemléltetett az is, hogy minden kategóriában jelentős volt az idő előtt búcsúzók száma.

 

Fekete Antal és Tóth György bizonyítási vágytól fűtötten kezdte a versenyt, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy az előző, himodi fordulóban a céltól szinte karnyújtásnyira egy technikai hiba fosztotta meg a párost az első dobogós helyezéstől. A duó hitt a régi mondásban, amely szerint „ami késik, nem múlik”, és igazuk lett. Az újonc pilóta gyorsasága – amely az évad kezdete óta több ízben is megmutatkozott – kellő mértékű higgadtsággal párosult, a sziklás terep jelentette megpróbáltatásokat a Nissan is kibírta, így az egység tagjai vasárnap végre felállhattak a dobogóra: Miroslav Zapletal (Hummer) és Fodor Imre (Toyota) mögött végezve az abszolút értékelés 3. pozíciójáért, valamint a T1.1.2-es kategória 2. helyezéséért vehettek át trófeákat.

„Küzdelmes, dolgos versenyen vagyunk túl, de élveztük és örülünk az eredménynek” – értékelt Fekete Antal. „A szervező kiváló munkát végzett, rettentően nehéz, de ugyanakkor látványos pályákat alakítottak ki és meseszép tájakon haladtunk. Fontos mérföldkő ez a dobogós helyezés számunkra, a munkánk első, kézzel fogható gyümölcse, ami komoly inspirációt jelent a jövőre nézve.”

A pilóta nem véletlenül említette a jövőt, ugyanis a Cargo Racing párosa Nagybányán búcsúzott az első három futamon használt Nissantól. A következő bevetés alkalmával a csapat már a Dakar-ralikról jól ismert Toyota Hilux versenygéppel áll rajthoz: „Nagyon várjuk, hogy végre élesben is kipróbáljuk az új autónkat, ugyanakkor köszönet az LP Racingnek az utóbbi három futamért. Sokat tanultunk a Nissannal, amely igazán kiváló versenygép!” – mondta Fekete Antal.

 

Tóth György, a másodpilóta hozzátette: „Intenzív munkával töltöttük az utóbbi néhány hónapot és a Romanian Baján elért dobogós helyezés kiváló visszaigazolása annak, hogy jó úton haladunk. Tóni hozzáállása példaértékű és hiszek benne, hogy csapatunk fejlődési tendenciája továbbra is felfelé ívelő marad. A Nissannal nagyon hasznos tapasztalatokra tettünk szert az első három futamon, s már mindketten várjuk, hogy a Toyotával is kipróbálhassuk magunkat!”

Az első toyotás kalandra nem is kell sokat várnia a Fekete-Tóth egységnek, ugyanis a Cargo Racing benevezett a június 21-23-án, a lengyelországi Stalowa Wola környékén tartandó Baja Carpathiára, amely része az FIA Közép-Európai Zóna Trófea küzdelemsorozatának is.