Bele a közepébe

Az előkelő negyedik helyen zárta a Selyemút Rally első napját a Sandlander csapata a kategóriájában, a teljes autós mezőnyben pedig 16 helyet jött előre a hibamentes napon. Az alakulat pilótája szerint sokat jelentettek a dakaros tapasztalatok és az összeszokottság.

Az első „éles” versenynapon Tambovból Volgográdba vezetett az út, a csaknem 745 kilométer fele volt mért szakasz.

A kettéválasztott szelektív első, 199 kilométeres része igazi gyors szakasz volt, pont jó bemelegítésnek. „Jó tempót mentünk, hat autót is beértünk itt, aztán egy kanyarban lefordult a gumi, amivel 15 percet elvesztettünk” – mondta Sebestyén Sándor, aki a második 174 kilométeren a gyomrában érezte a sivatagot.

„Szinte rosszul lettem. Kegyetlen pálya volt, hatalmas dűnékkel, nagyon Afrikára emlékeztetett. Élveztem, hogy egyszer sem álltunk meg és nem akadtunk el, mentünk mint kés a vajban. Itt is sikerült sokat előznünk, amihez nagyban hozzájárult, hogy kétszer voltunk Dakaron és többször Afrikában. Összeszokott páros vagyunk és a kocsi is bírja, egyedül az egyik plusz gátlón vagy egy kis javítanivaló” – összegzett a pilóta.

Sebestyén Sándor és Bognár József a népes T2-es mezőnyben a negyedik legjobb idővel zárta a napot, amivel maradéktalanul elégedettek és elmondásuk szerint igazán jó ellenfeleik vannak. Az összes autós induló közül reggel még az 51. helyről rajtoltak, a nap végére pedig a 35. helyen álltak az eredménylistán.

Mindeközben az asszisztencia kamion és az UNIQA Safety Car is megtette a maga 517 kilométerét a Volga menti nagyvárosig és már a holnapi előkészületekkel foglalatoskodik.

A tennivalók jórészt kimerülnek ma a szokásos rutinellenőrzésekben, de nem mindenkinek alakult ilyen szerencsésen az első napja. A többi magyar kifejezetten peches volt, hiszen Szalay Balázsék kétszer, Fazekas Károlyék egyszer eltévedtek, sőt utóbbi páros üzemanyaga is felforrt. A külföldiek közül két versenyautó is volt, ami nem a saját kerekein ért a bivakba.

Hétfőn a versenyzők Volgográd körül tesznek meg egy 546 kilométeres kört és ugyanoda érnek vissza.