Nasser Al-Attiyah visszatér a tavalyi sikere színhelyére – immár kétszeres Dakar-győztesként!
A sportember életrajza nem véletlenül tananyag a hazájában, hiszen raliban és terepraliban elért világraszóló sikerei mellett sportlövészetben olimpiai bronzérmes, vagyis egy igazán sokoldalú szupersztárról beszélünk.
Tavaly a HunGarian Baját az utolsó kilométereken nyerte meg, igazán parádés hajrát produkálva.
„Nyomtam a gázt, ahogy csak bírtam, szinte repültünk. Ennél gyorsabban nem tudtunk volna menni, mindent egy lapra tettünk fel” – nyilatkozta a tavalyi célban Al-Attiyah, aki akkor Orlando Terranovát utasította maga mögé.
Az idei HunGarian Baján sem lesz hiány ellenfelekben, s a katari pilóta már megszokhatta, hogy mindenki őt akarja legyőzni (más kérdés, hogy csak keveseknek sikerül), s nem lesz ez másként az augusztus 14-16-án esedékes magyar világkupa-futamon sem Veszprém környékén.
„Szeretek Magyarországon versenyezni, az ottani pályák fekszenek a stílusomnak. Mindig jó oda visszatérni, mert sok szurkolóm van, nagyon jó érzés, hogy szeretnek az emberek” – nyilatkozta néhány héttel a verseny előtt Al-Attiyah, aki jelenleg második helyen áll az összetett pontversenyben, 21 pont a hátránya az éllovas orosz Vlagyimir Vasziljev mögött.