A lengyel Maluszynski-házaspár vezet a gyári Minivel a nyirádi szezonzárón

A Raid of the Champions eddigi szakaszain hatalmas csata dúl valamennyi kategóriájában, míg a Dacia Duster ELF Kupa eddig nagy sikert aratott Nyirádon

A mindent eldöntő vasárnap előtt szinte valamennyi kategóriában nyílt még a csata a végső győzelemért a november 8-10. között a Nyirádi Motorsport Centrum környékén rendezett Raid of the Champions versenye. Az előzetes latolgatások alapján az abszolút győzelemre esélyes gyár Mini biztos előnnyel várja a zárónap három szakaszát.

November második hétvégéjén, 8-a és 10-e között végleg kiderül, hogy az idei tereprali bajnokságban ki lesz 2019 legjobbja az autósok kategóriáján kívül – Miroslav Zapletal már korábban megszerezte az abszolút első helyet – a kamion, a side by side, a motoros és quados mezőnyben. A verseny két napja után az esélyesnek tartott versenyzők állnak a kategóriák összetettjének élmezőnyben, ugyanakkor több magyar versenyző – az autósok között a főszervezője, Garamvölgyi Zoltán Takács Antallal az oldalán, valamint a motoros bajnoki címvédő, Kárpáti Péter – sajnos elbúcsúzott a további küzdelmektől az összesen 315 kilométeres viadalon.

Az autósok között szépen, lassan eldőlni látszik a verseny, ám technikai sportról lévén szó, természetesen a vasárnapi három szakaszon még bármi megtörténhet. A gyári Minivel száguldó lengyel Maluszynski, Maluszynska duó valamennyi szakaszt megnyerte szombaton, így 3 perc 51 másodperces előnnyel vezetnek a cseh Porizek, Vaculik kettős előtt. A harmadik pozíciót a szombati zárást követően a szlovák Juraj Ulrich őrzi, de neki már 12 perc 50 másodperc a hátránya az éllovasokkal szemben, míg őt a tízszeres olasz bajnok, Lorenzo Codecá és navigátora, Muro Toffoli követi, mégpedig 1 perc 5 másodperces hátránnyal. A legjobb magyar a második nap végén a Varga Imre, Toma József párosa, akik az ötödik pozícióban zárták a szombatot.

Ahogy azt várni lehetett, a side by side kategóriában volt a legnagyobb csata a minél jobb helyezésekért. Hat szakasz után élen álló lengyel Bialkowski, Blaskiewicz duó előnye az utolsó, mindent eldöntő vasárnapi száguldás előtt már 2 perc 37 másodperc a szintén lengyel Kubiczek, Janda kettős előtt. A harmadik pozícióért úgy tűnik, magyar háziverseny van kialakulóban, és a szombati záráskor a Gyimóti Péter, Kozma Patrik duó az utolsó szakaszon nagyot ment, így a 13 másodperces hátrányukból 29 másodperces előny lett a Kéry Szilveszter, Bartha Barbara páros előtt, így a dobogó valamennyi fokáért hatalmas küzdelem várható a vasárnapi három szakaszon.

A motorosok versenyén meglehetősen szorosan alakul a csata, hiszen a dobogósok között nincs két percnyi különbség sem négy szlovák versenyző között. Az élen továbbra is Robert Bodor halad, előnye 1 perc 23 másodpercre nőtt Martin Dobis, és 1 perc 59 másodperc Jozef Oprchal előtt, míg a negyedik helyen Michal Dobis várja a folytatást, az ő hátránya már jelentős a harmadikhoz képest (5 perc 30 másodperc), ugyanis az utolsó szakaszon komoly hátrányt szedett össze. A kategória legjobb magyarja jelenleg Holonics Sándor, aki végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva az ötödik helyen zárta a szombatot, és 1 perc 24 másodpercre tudta csökkenteni a különbséget közte és az előtte álló Michal Dobis között.

A hazai tereprali történetében egy magyar versenybe először bekapcsolódó lengyel Dacia Duster ELF Cup zárófutama sem dőlt még el, ráadásul itt szinte szakaszonként változott eddig az összetett állása. Mindenesetre a szombat éjszakát a Brodnicki, Gorecki kettős tölti az első helyen, az előnyük 1 perc 9 másodperc a Rzezuchowski, Jermakow, és 2 perc 45 másodperc Grabowski, Binieda párosok előtt. 

A Raid of the Champions minden tudnivalójáról, eseményéről a viadal hivatalos Facebook oldalán (https://www.facebook.com/raidofthechampions/) olvashatnak.