4. hely a Toyotával a Baja Carpathián

Változatos, izgalmas és minden tekintetben nagy kihívást jelentő szelektív szakaszok után a 4. helyen zárta a Baja Carpathiát a Cargo Racing legénysége. Fekete Antal pilóta és Tóth György navigátor elégedett a lengyelországi Stalowa Wola környékén tartott viadallal, amelyen első ízben használták a csapat új versenygépét, az Overdrive Toyota Hiluxot.

Több mint 30 autós egység tapasztalhatta meg az FIA Közép-Európai Zóna Trófea versenysorozatának részeként tartott futamon, hogy a terepralira különösen igaz: a változatosság gyönyörködtet! A pénteki prológ után szombaton három, vasárnap pedig két, embert és gépet egyaránt komoly próba elé állító szelektív szakaszt kellett teljesíteni, ráadásul a szervezők gondoskodtak az izgalmakról: a népes nemzetközi mezőnynek homokon, sárban, napsütésben és esőben egyaránt bizonyítania kellett.

Fekete Antal és Tóth György természetesen az új autóval való ismerkedésre, tapasztalatszerzésre használta fel a futamot. Tudták jól, hogy a kapkodásnak nincs értelme, a megfontolt száguldás pedig kifizetődőnek bizonyult: a szombati napot az 5. pozícióban zárták, a vasárnapi esős sárdagasztás során pedig sikerült felkapaszkodniuk a 4. helyre. A futamon induló magyar egységek legjobbjaként olyan klasszisok mögé iratkoztak fel, mint például a síugró legendából lett autóversenyző, a hazai pályán győzedelmeskedő Adam Malysz, a csehek ásza, Miroslav Zapletal és a szintén helyi kedvenc Slavomir Wasiak.

„Rendkívül változatos versenyen vagyunk túl, mindenféle terep- és időjárási viszonyok között autózva ismerkedhettünk csapatunk új Toyotájával.  Előzetesen csak keveset tudtunk tesztelni, de ez egy olyan autó, amely pillanatok alatt mosolyt csalt az arcunkra. A szakaszok valóban komoly próba elé állítottak mindenkit, de nagyon élveztük, hogy ilyen nagy nevekkel versenyezhettünk és hozzájuk viszonyítva mérhettük fel, hogyan haladunk az autóval való összeszokásban. Tudjuk, hogy messze még az út vége, de ez az eredmény rendkívül biztató, így természetesen elégedettek vagyunk” – értékelt Fekete Antal.

Tóth György is hangsúlyozta, hogy a lengyelek változatos pályákon küldték csatába az indulókat: „Ezen a versenyen tényleg minden volt, amiről a terepralinak szólnia kell. Itt aztán tényleg harcolni kellett az elemekkel, szombaton tikkasztó hőségben és porban, vasárnap szakadó esőben és sárban autóztunk, de imádtuk, hiszen ennek a sportnak erről kell szólnia. A Toyotáról dióhéjban csak annyit tudok mondani, hogy egy csodálatos versenyautó. Mindketten várjuk, hogy újabb kihívásoknak vágjunk neki csapatunk új kedvencével!”

A Baja Carpathia össztávja 526 kilométer volt, amelyből a prológ és az öt szelektív szakasz 305 kilométert tett ki.