Semmi sem mutatja jobban egy verseny sikerét, mint a mosolygós versenyzők a célban. A HunGarian Baja végén pedig nem csupán azoknak ért fülig a szájuk, akik nyertek valamilyen kupát, hanem mindenkinek. Mert jó pályákon szoros versenyt vívtak – és ez már elég, ezért jöttek. A magyar tereprali világkupa-futam végén a főszervező Garamvölgyi Zoltánt kérdeztük a tapasztalatokról.
Tudom, hogy a „vissza a jövőbe” borzalmas képzavar, de valami ilyesmi történik jelenleg a HunGarian Bajával, igaz?
Igen. Visszatértünk a veszprémi lőtérre, ami egyet jelent azzal, hogy újra van jövőnk – válaszolta Garamvölgyi Zoltán, a magyar tereprali világkupa-futam főszervezője. – Egyúttal az is nyilvánvalóvá vált, hogy ez a verseny csak itt lehet jó, sehol máshol. Az utóbbi években ment az útkeresés, és találtunk is új pályákat, de közben tudtuk, a lőtér lenne az igazi. Most végre visszatérhettünk.
Göröngyös út vezetett idáig?
Göröngyös és hosszú. Öt évig tartott. Minden évben nekifutottam, megkértem az engedélyeket, de kevésnek bizonyultam. Az idén Móczár Péter, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség alelnöke adott nekem új erőt ebben az ügyben. Szívügyének tekintette a versenyt, hónapokon keresztül dolgoztunk azon, hogy visszatérjünk a lőtérre, Péter a betegsége idején, két műtét között is telefonálgatott, ügyintézett.
Gondolom, sok szervezéssel járt ez az egész.
Nagyon sokkal. És meg kell köszönnünk a háttérmunkát Móczár Péteren kívül dr. Rácz András környezetvédelmi államtitkár-helyettesnek, és Győrffy Balázsnak, az Agrárkamara elnökének. Az ő hármuk együttes munkája kellett ahhoz, hogy a versenyzők tökéletesen elégedettek lehessenek a célban.
Voltak ellenőrzések a verseny közben?
Szombat délelőtt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park két szakembere jött ellenőrizni a lőtérre, és mindent rendben találtak.
Mennyire voltak szigorúak a szabályok, amelyeket be kellett tartatniuk?
Nagyon szigorúak voltak – ugyanakkor ésszerűek. Három nézői pontot megadhattunk a lőtéren, s nagyon köszönjük a nézőknek és a sajtó munkatársainak is, hogy nem próbálták meg kicselezni a rendezőket, és tiltott területre bemenni, hanem nagyon fegyelmezetten szurkoltak, illetve dolgoztak.
Ez azt jelenti, hogy a verseny maradhat a lőtéren?
Bár visszaigazolásom egyelőre nincs, úgy érzem, hogy igen. Ugyanis meg tudtuk valósítani, amit elterveztünk, senkinek sem okoztunk kárt. Aki akart dolgozni, az tudott, aki pedig csak nézni akarta a versenyt, az is megtalálta a megfelelő pontot. Könnyen megközelíthető, jól nézhető pontok voltak ezek. S a versenyzők is betartották, amit kértünk tőlünk, nem vágták le a pályát. Egyrészt mert elhitték, hogy így biztonságos, másrészt akarnak még a lőtéren versenyezni. Ennek rajtunk kívül a lőtérparancsnok Vokla János alezredes úr örült a legjobban – vele egyébként szintén kitűnő a kapcsolatunk.
A versenyzők egyszerűen imádták a HunGarian Baját. Ön is így látta?
Igen. Eleinte talán hitetlenkedtek egy kicsit, amikor megtudták, hogy a lőtér visszakerült a programba, de amikor nem jött korrigáló információ, kezdték elhinni. Jó volt látni az arcukon az örömet, az elégedettséget, s bár csak másfél napos volt a verseny, alaposan elfáradtak. Igaz, a Dakar-győztes Nasser Al-Attiyah elmondta: az új erdei pályánkon, amelynek Csehbányán volt a célja, legszívesebben vasárnap is ment volna, reggeltől, éjszakáig, annyira tetszett neki.
Isten áldja a Bakonyerdőt ezért. Igaz, hogy az erdészek is segítettek a versenyen?
Igen! Egészen különleges együttműködés alakult ki a Bakonyerdővel – eljutottunk addig, hogy marketing-szempontból is megtaláltuk a közös utakat. És igen, hat autóval jelen voltak a versenyen, és nem ellenőrzés, hanem segítség céljából. Segítettek felépíteni és karban tartani a pályát, és verseny közben is számíthattunk rájuk – ami hatalmas hozzáadott értéket jelent, hiszen ők úgy ismerik a területet, mint a tenyerüket, pillanatok alatt odaértek bárhova a pályán. Sokat jelent, hogy Varga László vezérigazgató úr hitt bennünk, s minden segítséget megadott.
Nasser Al-Attiyah el volt ájulva a magyar közönségtől. Azt mondta, egyedülálló ez a rajongás, és jól érezte magát a rajtnak és célnak otthont adó falvakban is.
Ganna tökéletes rajthelyszíne egy szelektív szakasznak, Döbrönte világszerte ismert nézői pont a patakátkeléssel – az idén is több ezren szurkoltak ott – Csehbánya pedig új belépőként szintén nagyon szívélyesen fogadott minket, ráadásul Straub Dávid polgármester úr összekapcsolt minket Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízottal, aki biztosított róla, hogy a Baja jövőre is kiemelt és támogatott rendezvény lesz a megyében.
Egy ilyen versenyre mindig érkezik megfigyelő a Nemzetközi Automobil-szövetségtől is. Ő elégedett volt?
Igen. És a rendezvény három szegmensét kiemelten is dicsérte Elie Semaan: az egyik a biztonság – amely Németh Sándor és csapata munkáját magasztalta, Sanyi egyébként óriási szerepet játszott a területek engedélyeztetésében is – aztán dicsérte az orvosi és gyorsbeavatkozó részlegünket – ami dr. Letenyei Ferenc főorvos és csapata munkájának elismerése – és kiemelte a sajtómunkát is.
Az autósok és a kamionosok simán vették az akadályokat – sőt, a Dakar-menő Ales Loprais azt mondta, Európában kevés ilyen jó kamionos pálya van, mint nálunk –, a motorosokkal azonban volt egy kis gond. Egész pontosan a világkupa két éllovasa negyven kilométert levágott a szombati első pályából, ami miatt meg kellett büntetni őket, így a végeredmény elég nehezen alakult ki. Mit szólt ehhez?
A HunGarian Baja a legtradicionálisabb Európa-bajnoki futamok közé tartozik a motorosoknál, és ahogy lehetett, bekapcsolódtunk a világkupába is. A növekvő létszám érdekében bővítettük a titkárságot– így minden flottul haladt – elégedett voltam vele. De sajnos a motorosok esetében a szabályok különböznek az autósokétól, ami a komoly feladatot ad az előkészítésben és a lebonyolításban is.
Mi ez a szabály-különbség?
Nem kötelező az itiner használata: nem kötelező abból versenyezni. Engem köteleznek azonban a szalagozásra és a táblázásra, de ebben túl sok a bizonytalansági tényező – elég a külső időjárási behatásokra, vagy akár egy vicces néző poénjára gondolni. És mivel a verseny előtti éjszaka hatalmas vihar volt, amely letépte a szalagokat és táblákat, többen is nagyon eltévedtek.
Mi ebből a kiút?
Ha nem módosítják a szabályokat, akkor én fogok kilépni a sorozatból a motorosok esetében. Egyrészt azért, mert tönkreteszik a saját játékukat, másrészt mert egy sima széllökés megakadályoz engem abban, hogy egyenlő feltételeket biztosíthassak nekik. Ha használnák az itinert, mindez elkerülhető lenne – akkor nem lenne szükség órákig tartó vitára a pályalevágás miatt. Szóval dönteni kell – de ez még a jövő zenéje.
És mi következik most? Pihenés? Egyáltalán hány napot tölt ön a HunGarian Baja szervezésével?
Körülbelül háromszázhatvanat. És ez nem túlzás. Tavaly konkrétan emlékszem, hogy amikor a verseny utáni reggelen felkeltünk, a reggelinél a versenyigazgató-helyettes Polgár Lacival már arról beszéltünk, hogy az idei versenyen mit és hogyan kellene másnap csinálni. És már aznap megnéztük a területeket. Egy ilyen rendezvény szervezése egész évet felemésztő munka, amit nem csak egyedül végzek.
De megéri, ugye?
Meg. Az idén ráadásul a lőtér visszatérésével új lendületet kapott a csapat – aki itt dolgozott a versenyen, alig várja, hogy kezdődjön a következő, emiatt tehát mindenképpen megérte. Visszakaptunk egy elvesztett kincset, amit annak köszönhetünk, hogy mindvégig küzdöttünk érte. Sohasem adtuk fel!