Verseny végén mondták folytatás…

Hodola Richárd
Nagyon jól kezdődött a hétvége. Nem volt semmi gond Az első szakaszon kicsit biztonsági futamot mentem, a másodikba bele akartam húzni, de kicsit túlfeszítettem a határokat és magamra rántottam a motort. Volt egy elég komoly esésem. Nagyon nagy szerencsém volt, mert tudtam folytatni a versenyt. Emiatt nyilván picit lassabb voltam, de valahogy össze tudtam szedni magamat a harmadik futamra. Azt még valahogy behúztam. Remélem, Szombathelyen találkozunk legközelebb!

Kapitány Dorotta
Jó volt ismét autóba ülni, de nagyon hiányzott Pinky (a tavalyi versenyautó) és Jimy sem örült volna, ha átfestjük az autóját. Örültem, hogy legalább itt lehettünk a versenyen. Igaz megint meg kellett szokni egy új autót. Verseny előtt nem mentem egy métert sem vele. Sajnos a héten derült ki, hogy nem indul el Pinky és hirtelen ki kellett találni egy „B” tervet, hogy itt lehessünk. Szeretném megköszönni a csapatnak!

Garamvölgyi Zoltán
Amire számítottam ettől a gépjárműtől, attól még egy kicsit többet is kaptam. Kicsit visszarázott. ez egy próba volt. Nagyon jót játszottam vele. Kiderült, hogy mindenen átmegy, de hogy harmatgyenge. Kell neki egy kis erő még, de nagyon jó lesz.

Horváth Lajos „Laller”
Nagyon jó volt. Élveztem minden percét. Vannak fejlődést mutató jelek, úgy érzem. Visszafelé a pálya nem annyira ízlett, meg a 61. kilóméternél elhagytam a váltókaromat és másodikban jöttem végig. Kicsit trükkös volt a történet, de megoldottam. Nagyon jól éreztem magamat itt és köszönöm, hogy itt lehettem!

Jobbágy Ákos
Fantasztikus volt a mai nap. Petinek ez hazai verseny, ugye ő kecskeméti. Szerettünk volna minden áron célba érni. Itt ez nagyon fontos volt nekünk. Én pedig nagyon szeretem a homokot, az ilyen ugratós, buckás versenyt, úgyhogy nagyon készültem rá. A verseny alatt minden volt, műszaki problémánk, benzin szag, Peti rosszul lett, keresztbe állt egy Skoda, aztán, az utolsó szelektíven egy Zsiguli volt a pályán, aztán jött szembe egy kukásautó, az szembe jött a 16-os rajtszámú versenyző, vele 100-zal találkoztunk szembe az erdőben, állatok jöttek mentek keresztbe, úgyhogy volt mindenünk. Ja és kaptunk egy defektet is! Ráugrottunk egy tuskóra a második szelektíven. Ennyi kalandunk szerintem nem volt eddig összesen, mint ami a mai nap volt. Ennyire hosszút sem mentünk még soha. 320 kilométer. Nagyon boldogok vagyunk és büszkék. Nagyon köszönjük a csapatnak, a támogatóknak, a családnak, a médiának s mindenkinek, aki azon dolgozott, hogy itt lehessünk!