Újra együtt száguldanak a rallye és a terep-rallye legjobbjai

Kevesebb, mint két hét múlva – május 19-én és 20-án – elrajtol a Közép-Európai Zóna Bajnokság negyedik, és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság idei második futama, a Riverside Baja. A verseny érdekessége, hogy ezúttal majd egy napon keresztül ugyanazokon a pályákon száguldoznak a résztvevők, mint a Magyar Rallye Bajnokság harmadik állomásának versenyzői.

A Terep Rallye versenynaptárába 2014-ben került be először – akkor szintén a hazai bajnokság második futamaként – a Riverside Baja. Sajnos igencsak emlékezetesre sikeredett a három évvel ezelőtti beledi debütálás, ugyanis a rendkívül heves, már-már trópusi esőzések miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy a versenyzők biztonsága érdekében törlik az utolsó szakaszt. Két évvel ezelőtt sporttörténelmi viadalra került sort, ugyanis a május 15-17 között megrendezett versennyel mutatkozott be Ausztriában a szakág – az ausztriai Reichnitz és Sárvár volt a verseny központja –, így először fordult elő az, hogy egy napon két országban is száguldjanak a versenyzők. Tavaly kimaradt a versenynaptárból a viadal, ám idén ismét megrendezik, és a harmadik Riverside Baja központja ezúttal Szombathely lesz. Amint azt Garamvölgyi Zoltán, a Riverside Baja rendezője elárulta, érdemes a nézőknek a helyszínen megtekinteni a nehéz terepen való száguldozást.

„Szombathely boldogan befogadott minket, ráadásul a 2015-ös, nagy sikerrel megrendezett versenyhez hasonlóan ezúttal is becsatlakozik a Riverside Baja a magyar rallye bajnokság harmadik állomásának, a szintén szombathelyi központú Iseum Rallye küzdelmeibe, ugyanis szombaton négy alkalommal mindkét szakág ugyanazokat a murvás pályákat használja majd” – mondta Garamvölgyi Zoltán.

Az előkészületek utolsó fázisát Polgár László versenyigazgató és Németh Sándor biztonsági főnök irányításával egy profi gárda végezte, így a lehető legjobb körülmények várják a csapatokat és a versenyzőket. A kétnapos versenyen egyébként péntek délutántól szombat estig élvezhetik a legjobb hazai és a magyar bajnokságban induló külföldi terep-rallye versenyzők küzdelmeit. A Riverside Baja össztávja 730,2 kilométer, míg pénteken három, addig szombaton 7 szakasz vár a rajthoz állókra. Az ünnepélyes és látványosnak ígérkező rajtceremóniára péntek este hétkor kerül majd sor az Iseum Savariense előtt (Szombathely, II. Rákóczi F. u. 6-8.), míg ugyanitt rendezik szombat este 18.30-tól a Díjkiosztót is.