Továbbra is az 5. helyen a Qualisport a Marokkó-ralin

Két problémás nap után a Marokkó-rali ötödik szakaszán végre úgy muzsikált a kamionos kategóriában induló magyar egység, a Qualisport Scaniája, ahogyan azt a pilóta, Kovács Miklós szerette volna, de a kalocsai gárda dolgai ezúttal sem alakultak jól. Most egy defekt tett keresztbe a triónak, amely így is megőrizte az 5. helyet a monstrumok kategóriájában.

qualisport_marocco

Kovács és két állandó társa, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő az előző két napon a versenykamion lengéscsillapítójának beállításaival bajlódott. Az ötödik, Zagora és Marrakesh közötti „háromszázon” nagyon úgy tűnt, hogy a különítménynek sikerült orvosolnia a gondokat: a Scania úgy muzsikált, ahogyan azt a pilóta már a verseny kezdetétől fogva szerette volna, ám az első ellenőrzőpont előtt defektet kaptak, a cserével pedig bármennyire votlak gyorsak, több rivális is elment mellettük, onnantól pedig csak az ellenfelek kergetése jutott a magyar kamionos alakultnak.

A Qualisport triója végül 5 óra 1 perc 30 másodperces idővel, a kamionos mezőny 8. legjobb eredményével zárta a hat szelektív szakaszból álló, 2000 kilométer össztávú viadal ötödik, egyben utolsó előtti felvonását. A hármas ezzel megtartotta az 5. helyet a 16 indulóval elrajtolt, jelenleg 9 versenyben lévő egységet jegyző kamionos kategóriában.

„Nagyon nehéz szakasz volt, sziklás tereppel, ám a Scaniát rég nem éreztem olyan jónak, mint ezen a reggelen” – értékelt a nap végén a pilóta, Kovács Miklós. „Az előző két nap küszködése után most végre szárnyalt a kamion, de sajnos csak a CP1-ig tartott a lendületünk. Ott jött egy defekt, amelyet cserélnünk kellett, a beavatkozás közben több ellenfelünk is elment mellettünk, a szakasz jellege pedig olyan volt, hogy abban a pillanatban tudtuk, semmit nem tehetünk azon kívül, hogy nyelünk egyet és eldöcögünk a célig. Ez sikerült is, holnap pedig egy újabb nap kezdődik, ráadásul az utolsó. Mostantól az a legfontosabb számunkra, hogy eljussunk a célig.”

Megszenvedett az ötödik szakasszal az autósok között induló Fekete Antal és Tóth György alkotta magyar bajnokpáros is, akik az Open kategória autós géposztályának 6. idejét produkálta, így a Toyota Hilux Overdrive-val induló duó a kategória-összesítésben a 4. helyet foglalja el a zárónap előtt.

A marokkói terepralis rangadó pénteken egy rövid, 113 kilométer hosszú szelektív szakasszal zárul Marrakesh környékén, a szervezők pedig estére nagyszabású díjátadó gálát ígérnek.