Sikeres hétvége Genfben

Elégedetten tért haza a nemzetközi motoros szövetség székházából a HunGarian Baja szervezőbizottságának két tagja, többek között az is kiderült, hogy az eddigi négy motoros Baja Világkupa futam mellé egy ötödik is érkezik.

“Nagyon elégedett vagyok a genfi hétvége eredményeivel.” – kezdte beszámolóját Garamvölgyi Zoltán. “Először is meg kell említenem, hogy Sasó, a HunGarian Baja motoros versenyigazgatója vasárnap megszerezte azt a Szuperlicencet, amivel Magyarországon csak Ő rendelkezik és ezzel jogosulttá vált a Világkupa futam direktora maradni. Gratulálok neki! De ne szaladjunk ennyire előre.

Csütörtöki érkezésünkkor a hotelben Búcsú Rezső fogadott bennünket és apáskodott egy kicsit felettünk, mert azért azt meg kell említeni, hogy volt bennünk egy kis egészséges feszültség a következő napok tekintetében. Rezső bácsi a maga stílusában megnyugtatott, hogy nincs miért aggódni, biztos mindenki nagyon jó fej lesz velünk is.

A pénteki program szerint a FIM székházban reggel 9.00 – 12.30-ig a Terep-rallye Világkupa rendezőinek, majd 14.00 – 18.00-ig a Baja Világkupa rendezőinek tartanak egy értekezletet, de a kíváncsiságunk bennünket is odavitt a reggeli meetingre ahol nagy szeretettel fogadtak és szívesen láttak a délelőtti megbeszélésen is. Nagyon professzionális volt a találkozó amit angolul és franciául tartott Christian Mercer, a szakág koordinátora a Larbi Rida-Sbai a bizottság vezetője. Jelen volt mindenki, aki számít és úgy éreztem, hogy Mi is számítunk. Mindenki egyenlő rangú partnernek tekintett bennünket már a TR Világkupa ülésen is. Beszámoltunk a versenyünkről és minden kérdésben kikérték a véleményünket, mi pedig nagyon hamar feloldódtunk és szívesen hozzá is szóltunk. A Portugál rendező Orlando Romana megerősítette a hírt, hogy az Estoril-Marrakech Rali gazdasági okok miatt egyre biztosabb, hogy elmarad. Jó hír viszont, hogy a Baja Világkupa Sorozat öt fordulósra bővül és október 14-17 között “verseny a versenyben” a Marokkó Rallye-n belül Baja Maroc néven kerül megrendezésre még egy futam, – jelentette be Emmanuelle Clair az NPO képviseletében, aki egyben azt is megígérte nekem, hogy segít Francia indulókat gyűjteni a HunGarian Bajára.

Megtudtuk, hogy a FIM által előirányzott licenc díjak a következőek: (ez egyébként függ a Nemzeti Szövetségtől is – bár a MAMS a legminimálisabb közvetítői hasznot teszi rá):

FIM TR VK LICENC: 600 €
FIM TR VK NŐI / JUNIOR(25 ÉV-IG): 300 €
FIM TR VK LICENC 1 ALKALOMRA: 200 €
FIM BAJA VK LICENC: 350 €
FIM BAJA VK NŐI / JUNIOR(25 ÉV-IG): 150 €
FIM BAJA VK LICENC 1 ALKALOMRA: 150 €
FIM BAJA VK LICENC NŐI / JUNIOR 1 ALKALOMRA: 100 €

A TDCOM prezentációját ezen a napon kétszer is meg kellett hallgatni a GPS és sentinel rendszerük használatáról, majd be kellett számolnom az általunk használt rendszer technikai- és működtetési hátteréről, amit elismeréssel nyugtázott mindenki. Szavaimat az egyetlen régi ismerős Ronan Morgan – a 2008-as HunGarian Baja observere, aki jelenleg az Abu Dhabi Desert Challenge rendezője – is megerősítette, aki még működés közben is látta a SaWaTOS rendszert.

Átbeszéltük, hogy a HunGarian Baja Világkupa sorozatba kerülése nem veszélyeztetheti az Európa-Bajnokság megrendezését. Pontosítottuk a lebonyolítás feltételeit és mindenki üdvözölte, hogy a Világon egyedüliként egy versenyen belül ennyi rangos esemény zajlik nálunk.

Este vendégül láttak bennünket egy nagyon hangulatos brazil étteremben – itt meglehetősen ellazult a csapat… Szombaton reggel kezdődött a Sasó versenyigazgatói vizsgája. Ide is beültem, de amikor a TDCOM-os úr megint kezdte a prezentációját akkor azt gondoltam, hogy inkább elmegyek kirándulni és út közben drukkolok a Sasónak. Illedelmesen elköszöntem mindenkitől és bepattantam a bér-Minibe, majd elindultam a Genfi-Tó partján Lausanneba. Gyönyörű a környék, azonnal tisztáztam magamban, hogy szívesen élnék itt.

Este Genfet jártuk be az újonnan Mr. Superlicenc-nek átkeresztelt útitársammal, majd jött a kiváló ötlet, hogy mivel vasárnap csak 18.00 körül indul a gépünk haza, így ugorjunk el a Mont Blanc lábához Chamonix-ba, hátha fel tudunk menni a felvonóval, megnézni a csúcsot. Így is történt, de a hóesésnek és az erős szélnek köszönhetően értelmetlen volt fel-libegőzni amikor lent a szép kis városban egész jó idő van. Sétáltunk egy nagyot, majd egy racklette ebéd után kényelmesen elindultunk a reptérre ahová természetesen futópercre érkeztünk.

Összefoglalva az egész históriánkat, kiváló emberekkel ismerkedtünk meg, az összes rendezővel és FIM TR szakági taggal kontaktot cseréltünk, megállapítottuk a nevezési díjak várható mértékét (800-1200 €), és azt is megtudtuk, hogy legalább a zsűri tagjainak köszönhetően biztosan lesz: marokkói, argentin és francia személy a vendégeink közt. Ez az év már abban az esetben is sikeresnek lesz mondható, ha az öt verseny problémamentesen meg lesz tartva. A sorozat azért lett életre keltve, hogy kitöltse azt az űrt, ami a profi, egy hetes versenyekre járó, gazdag csapatok és a kevesebb idővel és pénzzel rendelkező fél profi, esetleg kezdő pilóták között tátong. Itt egy jó esély, hogy a rendezvények szempontjából azonos feltételek mellett mérjék össze tudásukat “kicsik-nagyok”, férfiak és nők.

Nagy reményekkel tekintünk előre és minden versenyzőt, érdeklődőt szeretettel várunk. Kérdéseiteket az alábbi címre várjuk: info@hungarianbaja.com ”

Garzone Racing

Garamvölgyi Zoltán