Rosszul sült el a bugaci túra

Nem sikerült célba érkeznie a seregélyesi pilótának, Miklós Alexandrának és társának a tereprali-bajnokság első fordulójában.
 
Dobogós reményekkel vágott neki a Varga Racing Team női csapata a két Miklós Alexandrával a Bugacon megrendezett Adrenalin Kupának a tereprali országos bajnokság első fordulójában. Az idénynyitó emlékezetesre sikerült, ennek a duó azonban kevésbé örülhet.

– Pénteken két szakasszal indult a verseny, már az első körben elszállt az összkerék­meghajtás a Hyundai Terracannál, így csak hátsókerék-meghajtással folytattuk tovább. Így nem is nagyon tudtunk haladni, ráadásul bele­ragadtunk egy vályúba, ami teljesen elásta a hátsó hidat.

Fotó: VRT

Nehezen, de kiszabadultunk, a második szakaszban pedig át is vettük a vezetést a kategóriákban. A következő nap sem alakult jobban számunkra: a céltól négy kilométerre kifogyott az üzemanyag, már azon gondolkodtunk, betoljuk az autót. Az utolsó napon a hátsó féltengely is eltört, pedig az élen álltunk – mondta a pilóta.
 
Fotó: VRT

Nincsenek könnyű helyzetben Miklósék, ugyanis a Hyundai terepváltója is tönkrement, a javítási költségek pedig az egekbe rúgnak.

Forrás: FEOL