Robbantott a Qualisport

Nagyot alakított a Qualisport Racing a 2018-as Africa Eco Race kétnapos mauritániai maratoni szakaszának első felvonásán: Kovács Miklós és legénysége a kamionos kategóriában a 2. eredményt érte el a Chami környékén futott 500 kilométeres hurokszakaszon.

Először rendeznek maratoni futást az Africa Eco Race-en, a tizedik alkalommal megrendezett viadal szervezői az évforduló apropóján döntöttek úgy, hogy a tereprali eme csemegéjével is megkínálják a mezőnyt. A lényeg: 500 kilométernyi sivatag Chami térségében, egy hurokszakaszon, majd szerdán további 440 kilométer –szerviz nélkül, klasszikus mauritániai dűnés terepen. A kihívás kétségkívül óriási, ám a Qualisport Racing kamionos egysége a reméltnél is jobban vette az akadályt: a Scania Qualisport Torpedóval a Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László alkotta hármas 4 óra 58 perces idővel, a monstrumok kategóriájának 2. helyezettjeként teljesítette a távot, úgy, hogy az elsőséget csak a szakasz végén veszítették el.

„Nagyjából ötszáz kilométer volt a mai táv, amelynek az első kétszáz kilométere roppant gyors volt, 130-140-es tempóban lehetett száguldozni. Ez ugyanolyan köves volt, mint a tegnapi, de onnan elkezdődött egy olyan szakasz, ahol kisebb dűnék következtek. Simán megoldottuk, majd egy olyan dombos, dűnés, tevefüves részre értünk, ahol alig fért el a kamion. Itt utolértük azt a Tatrát és DAF-ot, akikkel harcolunk az összetettben. Sokáig vonatoztunk a dűnék között, majd amikor kiértünk egy sima placcra, ott beindult az előzgetés. A DAF elment rossz irányba, Péter révén mi viszont jó irányt választottunk. Utolértük és megelőztük a Tatrát is, így sikeresen a második helyen futottunk be. Fárasztó volt, amelyre rátett egy lapáttal a forróság is, de szerintem minden okunk megvan arra, hogy elégedettek legyünk a maraton első részével. Bízunk benne, hogy a holnapi menetünk is legalább ilyen sikeres lesz, mint a mostani volt” – értékelt a táborba érkezve Kovács Miklós, aki nem sokkal a napi táv utolsó harmadában veszítette el az elsőséget az összetettben is vezető Gerard de Rooy-jal szemben: az összetettben vezető holland Iveco-pilóta durván megnyomta a végét, az eredménykövető rendszer adatai szerint ezzel tudta maga mögé utasítani a magyarokat.

Kovácsék a kamionosok között továbbra is a 3. helyen állnak: a kiválóan sikerült napnak köszönhetően 47 percnyire csökkentették hátrányukat a navigátor nélkül, magányosan versenyző tatrás Tomas Tomecekhez képest, az őket követő DAF-os hollandot, Johannes van de Laart pedig 1 óra 13 perccel előzik meg.

Az autósoknál Vlagyimir Vasziljev nyerte a napot: a tavalyi győztes Mini-pilóta és a trónkövetelő francia reménység, Mathieu Serradori a rajttól kezdve komoly csatát vív egymással, amelyben az orosz – revansot véve az előző napi vereségért – 2 perc 9 másodperccel futott jobb időt üldözőjénél. Serradori hátránya ezzel nőtt, most ismét 16 perccel van lemaradva Vasziljevtől. A motorosoknál az összetettbeli éllovas, Paolo Ceci bizonyult a legjobbnak: az olasz KTM-es egyetlen perccel verte az orosz márkatársat, Dimitrj Agoshkovot, míg üldözője, Luis Anjos Oliveira a Yamaha nyergében ezúttal csak a 3. helyen zárt. A portugál hátránya egyébként 58 perc 45 másodperc a taljánhoz képest.

A maraton második felvonása 477 kilométer lesz, Chamiból Amodjar felé veszi az irányt a mezőny, amely az afrikai terepralik történetében fogalomnak számít, hiszen a legendás Atar régióban található. Nem véletlen, hogy a szervezők közlése szerint ez lehet az egyik legnehezebb nap, amikor „valóban beindul a mauritániai dűnézés”.