Ötödikként zárt a kamionosok között a Qualisport a Marokkó-ralin

Teljesítette az utolsó szelektív szakaszt, ezzel együtt a 2014-es Marokkó-rali versenytávját a Qualisport kamionos együttese. Kovács Miklós pilóta és állandó legénysége, Czeglédi Péter nevigátor és Ács László fedélzeti szerelő a monstrumok kategóriájának 5. helyén zárta a 2000 kilométer össztávú sivatagi száguldást.

qualisport_marocco

A kalocsai kamionosoknak a hatból több szakaszon is gondjuk volt a Scania versenykamion lengéscsillapítóinak beállításaival, így a zárónapra az elsőszámú célkitűzés a kategória 5. helyének megőrzése volt. A 113 kilométer hosszúságú utolsó szelektíven a magyar trió 1 óra 59 perc 45 másodperces idővel végzett, ami a nap 6. legjobb kamionos eredménye volt: 23 óra 52 perc 33 másodperces összidejével a sárga monstrum megtartotta az 5. pozíciót is a rajtnál még 16 kamionból álló, a célig viszont 8 egységnyire fogyatkozó mezőnyben.

„Nehéz versenyen vagyunk túl” – értékelt a befutó után a pilóta, Kovács Miklós. „A rajt előtt néhny nappal bonyolítottunk egy átfogó futómű-tesztelést, de a versenyen az első néhány szakasz után kiderült, hogy a munkát csak részben végeztük el. Nekiláttuk az ilyenkor szokásos variálásnak, amelyből szerintem jól jöttünk ki, a végére ugyanis már ismét harapott a Scania. Ennek köszönhetően megőriztük az ötödik helyet, amely elmarad ugyan a várakozásainktól, de a Dakar-győztesektől hemzsegő mezőnyt látva egyáltalán nem rossz eredmény. Köszönöm a srácoknak a kemény munkát, otthon dolgozunk tovább a versenykamionon.”

quliasport_marocco

Nem a Qualisport volt a mezőny egyetlen indulója: az autósok között a 2014-es magyar bajnokpáros, Fekete Antal és Tóth György az Open kategóriában a 4. helyet szerezte meg a Toyota Hilux Overdrive-val.

Arról, hogy a Qualisport hol és mikor versenyez legközelebb, a csapat vezetése jelenleg is egyeztetéseket folytat.