Nasser Al-Attiyah harmadszor!

Nasser A-Attiyah harmadszor nyert a HunGarian Baján, ami korábban még senkinek sem sikerült, vagyis rekord a magyar világkupa-verseny történetében. Ami azonban talán ennél is fontosabb a katari versenyző számára, hogy a világkupa összetett pontversenyében is átvette a vezetést ezzel a győzelemmel, amelyet látszólag simán szerzett meg, ám elmondása szerint ez korántsem jelenti azt, hogy könnyű lett volna a verseny.

„Nagyon fontos volt számunkra ez a győzelem, úgyhogy a verseny elejétől kezdve igyekeztünk a maximumot nyújtani. Szombaton sikerült olyan előnyt gyűjteni, amivel vasárnap már nem kellett kockáztatni – nem is tettük. Boldog vagyok, hogy nyertünk és vezetjük a világkupát, ezúttal is nagyon élveztem ezt a korántsem könnyű versenyt. Ha rajtam múlik, jövőre is biztosan visszajövök, mert itt mindig jók a pályák és jó a szervezés” – nyilatkozta a kétszeres Dakar-győztes Nasser Al-Attiyah, akinek tökéletes versenyéhez nyilván kellett navigátora, Matthieu Baumel hibátlan teljesítménye is. A második helyért hatalmas csata zajlott a holland Bernhard Ten Brinke és a cseh Miroslav Zapletal között. Utóbbi kezdte előnyből a napot, majd’ négy perccel vezetett, ám a Toyotával száguldó – mit száguldó? szárnyaló! – Ten Brinke nem hagyta annyiban a dolgot, és ahelyett, hogy biztosra ment volna, ráállt a gázra.

nasser_hunbaja-vasarnap
„Nagyon keményen nyomtam a gázt, mert bár négy perc hátrányom volt, úgy éreztem, van keresnivalóm. Az Overdrive-tól tökéletes autót kaptam, amivel sikerült megnyernem a vasárnapi szakaszt és egyben megszerezni az összetett második helyet. Ahhoz képest, hogy a Dakar-rali óta nem ültem versenyautóban, szerintem ez elég jó eredmény, úgyhogy nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta Ten Brinke.

brinke_hunbaja_vasarnap

Zapletal sem keseredett el azonban, mert bár elszánta magát arra, hogy megtartja a második helyet, a holland egyszerűen túl gyors volt. Ráadásul technikai gondja is volt: „A szakasz tizenötödik kilométerénél egy vízátkelés után akadt egy kis problémánk az elektronikával, ám újabb harminc kilométer megtétele után ez megszűnt. Utána nyomtuk a gázt, ahogy tudtuk, ám végül meg kellett elégednünk a harmadik hellyel. A balul sikerült szuperspeciális, és a szombati első szakasz után – amelyen száz kilométeren keresztül nyeltük az előttünk rajtoló porát – azt hiszem, elégedettek lehetünk” – mondta Zapletal.

Mint ahogyan elégedett volt a legjobb magyarként érkező Korda Erik is, aki szintén nagy hajrában múlta felül a bajnoki éllovas Fazekas Károlyt – 517 versenykilométer megtétele után alig 41 másodperccel.

HBAJ8017
„Álltunk a gázon, ahogy reggel megbeszéltük. Kellett is sietni, mert az első kilométer után az én itatóm csúszott ki, nem sokkal később a navigátoromé, úgyhogy tikkadtan érkeztünk meg a célba. Nagyon nehéz verseny volt, a végén nem éreztem a kezemet, ha van még két kilométer, nem biztos, hogy kibírom. De nem volt, és itt vagyunk – legjobb magyarként” – nyilatkozta Korda. „Csalódott vagyok, mert nem voltunk elég gyorsak, de ha őszinte akarok lenni, nem is tudtam volna gyorsabban menni. Kemény, brutális verseny volt, a kocsi jól bírta, de mi nagyon elfáradtunk” – tette hozzá Fazekas, aki jó esetben akár már most megszerezhette volna a magyar bajnoki címet, ám ez végül nem jött össze.

Ami a nemzetközi élmezőnyt illeti, a vk összetettjében előkelő helyen álló Marek Dabrowski vasárnap már nem állt vissza a versenybe, mert a szombati elektronikai gondok után nem lett volna esélye a jó eredményre és a pontszerzésre – ő két hét múlva, hazája versenyén, a Baja Polandon bizonyíthat újra.

HUNGARIAN BAJA, A VK 7. FUTAMA Abszolút végeredmény. Autósok: 1. Nasser Al-Attiyah, Matthieu Baumel (katari, francia, Mini) 6:19:42, 2. Ten Brinke, Colsoul (holland, belga, Toyota Hilux) 14:48 p h., 3. Zapletal, Marton (cseh, lengyel, Hummer) 15:49 p h., …4. Korda, Csató (magyar, Mitsubishi) 27:32 p h., 5. Fazekas, Szenáki (magyar, BMW X6) 28:13 p h., …7. Fekete, Tóth Gy. (magyar, Toyota Hilux) 54:30 p h.