Mindkét Mosquito a célban

A sok nehézséget tartogató szombati nap után egy sokkal pozitívabb kicsengésű szakaszt zárt vasárnap Hangodi Zoltán a Klement Mosquitóval: a HunGarian Baja zárónapján a kilencedik idő került a neve mellé, az összesítésben a 20. a magyar értékelésben a 9. helyen végzett. A másik Mosquitót terelgető Juhász Gábor számára nem volt kalandmentes az utolsó 175 kilométer, de ő is sikeresen célba ért, és a Világkupában a 18., a hazai bajnokságban a 7. helyen zárt.

150816_hango

„Befejeztük a HunGarian Baját, és sikerült ma egy kilencedik időt autóznom. Ez nem egy rossz eredmény, nagyjából ide soroltam volna magam az összetettben, ha nincs a tegnapi malőr. Összességében nagyon élveztem a mai gyorsaságit, a taktikánk is bevált, bár az autó már nem volt olyan, mint tegnap, nyilván megsínylette ezt a kis bal hátsó futóműves akciót, de nagyon jól éreztem magam” – mondta el Hango a célban.150816_hango2

„A mai nap meglehetősen kalandosra sikerült. Még viszonylag a pálya elején előzés közben eltaláltam egy fatuskót, ami azt jelentette, hogy elfogyott a pótkerekem, és volt még hátra 160 km. Utána a váltó makacsolta meg magát, végül egy kanyarban defektet kaptam, és pótkerék híján kénytelen voltam így befejezni a hátralévő húsz kilométert. Persze a terepraliban mindez benne van, összességében örülök, hogy sikerült célba érnem a HunGarian Baján” – tette hozzá Juhász Gábor.

A HQ Racing számára Lengyelországban folytatódik az idény a Világkupa következő futamával. A Baja Polandet Szeczin központtal rendezik meg augusztus 27-30. között.