Megtört az átok:Korda Erik és Nyirfás Juli újra a dobogón!

Az FIA CEZ Kupa és a magyar bajnokság abszolút harmadik helyén érkezett célba Korda Erik és Nyirfás Julianna a Túrkeve Kupa tereprally futamot, amivel egy hosszú sikertelenségi sorozat végére tettek pontot.

„Végre újra a célban!” – sóhajtott fel Korda Erik vasárnap délben, Szolnok főterén. A Hell Racing Team versenyzői számára, ugyanis még a Parc Fermébe vezető utolsó méterek is nagyon komoly izgalmakat tartogattak, de ne szaladjunk ennyire előre. A pénteki balszerencsés kezdés után, egy korai defekt miatt szombaton a mezőny végéről kezdték meg a felzárkózást, ami egészen jól ment, mert vasárnap reggel már az abszolút 5. helyről rajtolhattak. A befejező napon két rövidebb 17 kilométeres szelektív szakasz mellett még egy 80-as is szerepelt a programban. A terapraliban azonban pillanatok alatt a feje tetejére állhatnak a dolgok, mint ahogy a Túrkeve Kupán jó néhány dolog a feje tetejére is állt. A pályák ugyanis tartogattak még meglepetéseket, a napi nyitó szakaszon például a kétszeres magyar bajnok Fazekas Károly borult fel, majd ezt követően a szelektív szakaszokat sorra nyerő cseh Porizek esett be nagy sebességgel egy árokba és kényszerült a verseny feladására.

„Azt hiszem ennél jobban aligha oszthattuk volna be erőinket.” – kezdte Erik a nap értékelését. ”Az első két szakasz után ismét sikerült két helyet előrelépnünk és az utolsó 17 kilométernek már dobogós helyről vághattunk neki. Tudtuk, hogy a motorunk nincs ereje teljében, a mai napra pedig el is fogyott. Szerencsére valahogy sikerült még levergődnünk a szakaszról, azonban ezt követően ki lehelte a lelkét a Szolnok felé vezető etapon. Szerencsére egyik versenyzőtársunk, Sebestyén Sándor volt olyan kedves és behúzott minket a Parc Ferméig, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani. Itt már saját erőnkből betoltuk az autót és így befejezhettük a versenyt. Ez az aminek egyébként a legjobban örülök, hiszen több mint másfél éve nem sikerült már versenyt befejeznem. Utoljára a 2012-es lengyel világkupa futamon láttam meg a célt, ahol egyébként szintén harmadikak tudtunk lenni. Az eredmény persze nem rossz, de ezzel csak összességében vagyok elégedett, mert az bánt, hogy nem tudunk harcolni a győzelemért. Ennek ellenére azt hiszem csapatként jelesre vizsgáztunk, a srácok mindent megtettek, hogy beérjünk a célba, köszönöm nekik, Juli pedig szenzációs volt, nagyon örülök, hogy együtt versenyezhettünk.”

„Életem első tereprally versenyve volt, de remélem nem az utolsó.” – tette hozzá Nyirfás Julianna, aki Túrkevén mutatkozott be a szakágba. „Számítottam arra, hogy nehéz munka és ez be is igazolódott, viszont nagyon tetszik ez a világ is. Érdekes hogy a mai a 80 kilométeres pálya mintha könnyebb lett volna, mint ahogy reggel gondoltam. Ebben valószínűleg az is közrejátszik, hogy mára sokat száradt a pálya, és amíg tegnap alig láttunk ki az autóból, addig ma már ezzel nem volt gond. Nagyon várom a következő versenyünket.”

A páros legközelebb egy hónap múlva, a Beledi- központú Riverside Baja-n száll újra versenybe.

A Túrkeve Kupa végeredménye (nem hivatalos):

1. Komornicki/Gorecki, Chevrolet S10 3:20:22

2. Fekete/Tóth, Toyota Hilux +4:49

3. Korda/Nyirfás, Nissan Qashqai +23.22

4. Ourednicek/Vaculik, H3 EVO I. +25.41

5. Sebestyén/Laklóth, Toyota Land Cruiser + 31:43…