Linninger Patrik visszatér!

Hosszú szünet után a Korda Racing színeiben tér vissza a tereprali pályákra a egy régi közönség kedvenc motoros, Linninger Patrik hét év után áll ismét rajthoz quad-jával a magyar Tereprali Világkupa Futamon, a Hungarian Baja-n.

patrik

Quad-os versenyzővel erősíti meg csapatát a Korda Racing a 2015-ös HunGarian Baja magyar tereprali világkupa futamra, ugyanis ismét a csapat színeiben versenyez a2008-as futam magyar motoros értékelését óriási fölénnyel megnyerő és a nemzetközi mezőnyben a második legjobb idővel célba érkező Linninger Patrik.

patrik_erik

„Régóta szeretnék újra a nyeregbe pattanni, de sajnos a csúnya anyagiak, illetve az autóépítések nem engedték meg idáig, hogy versenyezzek.” – kezdte vázolni visszatérése körülményeit Patrik. „Aztán egyszer csak Erik szólt, hogy tud segíteni, így a Korda Racing színeiben, a csapat hátterével, profi körülmények között most összejön egy verseny és talán még a folytatás is. Bár elég régen ültem quadon már, kb. 5 éve, de Amerikában versenyeztem két keréken, ezért azt gondolom, hogy valamennyire még a fejemben van, hogy merre van az egggyes..”

patrik_jump

„Patrikkal gyerekkorunk óta vagyunk barátok és akkor is szoros kapcsolatban voltunk, amikor ő kicsit távolabb sodródott a versenypályáktól.” – vette át a szót Korda Erik. „Ha úgy adódott számíthattunk egymásra, tavaly sokat segített nekünk a Nissan futóművének beállításában a Baja előtti teszten. A szezon felénél egy kicsit átalakítjuk csapatunk szerkezetét, így megkérdeztem hogy lenne e kedve ismét nyeregbe pattanni. Nagyon örülök, hogy ismét a Korda Racing színeiben versenyez, aki ismeri tudja, hogy szélvészgyors, mindenre elszánt versenyző, aki nem annak pedig javaslom, hogy nézze meg a Hungarian Baja-n, garantálom hogy nem fog csalódni!”

A visszatéréshez minden körülmény adott, Patrik egy sikeres technikát állít hadrendbe. „A gép, amivel megyek a jó öreg és bevált E-ATV 525. Ez a motor már Fekete „Schwarz” Laci alatt is bizonyított, mellyel bajnok lett, úgyhogy nincs nagy elvárás velem szemben, nekem is csupán ezt kellene tartanom:) De komolyra fordítva a szót. Nagyon nagy kihívás ennyi idő elteltével egy ilyen szintű versenyen részt venni de ígérem, megteszek minden tőlem telhetőt. Fizikálisan folyamatosan tréningezem, versenyszerűen biciklizem, ami jó kondit ad a quadozáshoz. De a legjobbat egyértelműen a versenygéppel való motorozás adja. Így már holnap reggel megyek is edzőmmel, Szakály Gáborral a jó kis csóri pályára tesztelni, hogy visszarázódjak a régi kerékvágásba, ezért a Baja-ig egyfolytában nyeregben szeretnék lenni.”

Patrik egyik jellemző tulajdonsága, hogy számára nem a részvétel, hanem az eredmény a fontos mikor versenybe száll, de vajon a hosszú kihagyás után mire számít a 2015-ös Hungarian Baja-n? „Hogy mivel lennék elégedett? Jó kérdés! Azt gondolom, hogy ennyi idő elteltével egy biztos célba érés már jónak mondható. De mivel a véremben van a versenyzés, így amit lehet, megteszek a jó eredményért. Klassz csapat áll mögöttem. Velük már versenyeztem korábban is és mivel nagyon jó kapcsolatban vagyok a csapat minden tagjával tudom, hogy a közös munka hozhat csak jó eredményt. Nélkülük ez nem menne.”