Küzdelmes nap

Küzdelmes nappal folytatódott a 2019-es #MoroccoDesertChallenge a Qualisport Racing számára: technikai probléma és ásás egyaránt nehezítette a Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László alkotta trió életét az 5. szakaszon, amelyet végül a kategóriában a 15. helyen zártak. A dunaszentbenedeki egység a monstrumok mezőnyének összesítésében ismét előlépett egy helyet, így már a 10. pozícióban állomásoznak.

Foum Zguid és Zagora között 319 kilométert kellett teljesítenie a mezőnynek, amelyet a Scania Qualisport Torpedo fedélzetén a rutinos gárda 5 óra 52 perc 25 másodperc alatt teljesített. Hogy milyen volt a napi penzum? Kovács Miklós beszámolója szerint volt ott minden…

„Elég jó napunk volt. Az első dűnén rögtön ásnunk kellett, mégpedig jó sokat. Jóbarátunk, Gerard de Rooy, aki ezen az eseményen egy terepjáróval vesz részt, megállt és segített, az ő közreműködésével szabadultunk ki a fogságból. Ezt követően gondok nélkül haladtunk a dűnéken, az automata váltónk egész egyszerűen fantasztikusan működik. A Draa folyó kiszáradt medrében és az ártérben a fesh-fesh kegyetlen volt, pláne, hátszelet kaptunk, így a saját porunktól nem láttunk. Kis túlzással fulladoztunk a portól, Ács Laci például már azt fontolgatta, hogy a végén szögre akasztja a sisakját, mert nem akar szilikózist kapni. Persze csak viccelt, de abban a porban tényleg igazi kínszenvedés volt minden egyes lélegzetvétel. A pihenőpont után jöttünk csak bele igazán, több előzést is végrehajtottunk. A végén néhány másodperccel jobb idővel értünk célba, mint Fazekas Karcsiék, de szembesültünk néhány problémával, így a srácoknak ma éjjel minden eddiginél nagyobb szervizt kell végrehajtaniuk a Torpedón. Holnap újra támadunk, igyekszünk a tőlünk telhető legjobbat nyújtani” – értékelt a Qualisport Racing pilótája a nap végi táborban, Zagorában.

#HajraQualisport #ScaniaTorpedo Total Morocco Desert Challenge