Kormány baj

Nincs annál fájdalmasabb a versenysportban, mint amikor a célhoz közeledve üt be a baj, márpedig a Qualisport Racing kamionos különítményével ez történt a 2019-es #MoroccoDesertChallenge utolsó előtti napján. A Scania Qualisport Torpedo kormányszervója megadta magát a 7. szakaszon, Merzouga és Bouarfa között, így az előző napon még a kamionos összesítés 11. helyén állomásozó alakulat kénytelen volt félbeszakítani a péntekre előírt penzumot…

„Az elején ástunk egy keveset, aztán arra lettünk figyelmesek, hogy folyik a kormányszervóból az olaj, amit jobb híján azzal próbáltunk kezelni, hogy mindig újratöltöttük. Emiatt nagyjából 50-60 kilométerenként meg kellett állnunk. Elküzdöttük magunkat a pihenőpontig, de onnan már csak 15 kilométert tudtunk menni, a szervó ugyanis megállt. Félbe kellett szakítanunk a szakaszt, kikászálódtunk az aszfaltra és sima közúton gurultunk el a táborig. A srácok azonnal nekiláttak a javításnak, hogy legalább holnap, az utolsó napon még tudjunk kamionozni egy jót. Sajnos a jó eredmény ezzel odavan, ami keserves csalódás mindannyiunk számára, de nem tudunk mit tenni. Ilyen a technikai sport, ez mindig benne van a pakliban” – mondta a Qualisport Racing pilótája, Kovács Miklós.