Korda Erik negyedik lett a Világkupán

Kettős Korda Racing diadallal zárult a tereprali világkupa sorozat magyar állomása, Korda Erik és Csató Attila szenzációs hajrájának köszönhetően, legjobb magyar párosként az FIA Világkupa értékelés abszolút negyedik zárta a Hungarian Baja-t a HRX Forddal, Linninger Patrik pedig a magyar és a nemzetközi quados mezőnyben is az élén végzett.

 CR4A0062

Nem beszélt a levegőbe Korda Erik, amikor a Hungarian Baja szombat esti céljában, arról beszélt, hogy a nehéz kezdet ellenére nem mondott még le a dobogóról. Ennek megfelelően a magyar tereprali világkupa futam befejező napján tovább fokozta a tempót, célkeresztbe vette az előtte állókat, elsődlegesen az előtte rajtoló kétszeres magyar bajnok Fazekas Károlyt, aki 2 perc 44 másodperces előnnyel rajtolhatott a Korda Racing HRX Fordja előtt. Így tehát ahhoz, hogy Erikék az összetettben megszerezzék a negyedik helyet, nem volt elég utolérni a pályán a piros BMW-t, meg is kellett előzni, majd még a maradék 44 másodpercet is el kellett valahogy tüntetni. Erre mondják, lehetetlen küldetést, de Erik és Billy nem ismert lehetetlent. Az őrült vágtának köszönhetően a táv kétharmadánál Erikéknek sikerült megelőzni a Fazekas/Szenáki duót, a hátralevő részen pedig nemcsak a fennmaradó 44 másodpercet dolgozták le, de megtoldották még 41-gyel, így legjobb magyarként a negyedik helyen érkeztek célba a világkupa futamon. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Erikék a záró szakaszon a kétszeres Dakar győztes Nasser Al Attiyah-t és Miroslav Zapletalt is megverték, egyedül a holland Bernhard Ten Brinke volt náluk gyorsabb a Farkasgyepű és Hajmáskér közti 175 km-es szelektív szakaszon.

 CR4A0170

„A dobogó nem jött össze, de azt hiszem, a mai napra nem lehet panasz.” – mondta Korda Erik a verseny végén. „Szinte egész évben erre a versenyre készültünk és nem akartunk úgy hazamenni, hogy nem adtunk ki magunkból mindent, ezért odaálltunk a rajthoz, és beleadtunk apait-anyait. Karcsiékat sikerült már a pálya első fele előtt utolértük és sikerült is megelőznünk, de tudtuk, hogy ez még kevés, ezért nem engedhettünk ki egy pillanatra sem, az utolsó méterekig nyomtuk és végül alaposan sikerült megszerezni a negyedik helyet. Nagyon kemény volt, a célban az ájulás kerülgetett mindkettőnek, mert lekapcsoltuk a klímát, a vizünk pedig már az elején kiborult, de azt kell mondanom megérte, nagyon boldogok vagyunk. Hatalmas köszönettel tartozom a csapatomnak, egy tökéletes versenyautót kaptunk a Hungarian Baja-ra, amibe csak benzint kellett önteni egész hétvégén. Billyt is csak dicséret illeti, amellett hogy végig profin végezte a dolgát a mai pályán nagyon ügyesen tartotta bennem a lelket, pedig neki se lehetett könnyű. Nagyon jókor jött ez a siker, nagyon büszkék vagyunk rá, hogy legjobb magyar párosként megszereztük a negyedik helyet a világkupában és gratulálok csapattársamnak, Linninger Patriknak is, aki hét év szünet után a motoros mezőnyben végzett a magyar értékelés élén, fantasztikus dolog a Korda Racing számára ez a siker.”

 CR4A0330

Hét év után szenzációsan tért vissza a Hungarian Baja-ra Linninger Patrik, aki kettős győzelmet ünnepelhetett a célban, a magyar mellett a nemzetközi quados mezőnyben is az első helyet szerezte meg. ”A mai nap sem volt egy sétagalopp! A szakasz céljában ismét ezer sebből vérzett az E-ATV, de kibírta, itt vagyok a célban, és két serleget is kaptam, aminek nagyon örülök. Azt látni kell, hogy sajnos ilyen hosszú és kemény pályákon való versenyzésre ez a motor nem alkalmas. Hogy hogyan tovább azt egyelőre nem tudom, Erikkel eddig csak eben az egy versenyben gondolkodtunk, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Vasárnapi videó összefoglaló: https://youtu.be/o7yaMereqPw