Kettős Toyota győzelem Katarban

Hazai siker a Terep-rallye Világkupa sorozat katari állomásán, Nassar Al-Attiyah rajt-cél győzelmével zárult az idei Sealine Cross-Country Rally, megszerezve ezzel a Toyota Hilux első győzelmét. A motorosoknál Marc Coma-t intették le elsőként.

A pénteki napon a verseny leghosszabb szelektív szakasza várt a mezőnyre a Sealine Rallyn, egy közel 360 kilométeres homokos pályát kellett teljesíteni a mezőnynek. Az élen álló Al-Attiyah ezúttal esélyt sem adott ellenfeleinek, bő negyedórával hamarabb érkezett célba, mint a második leggyorsabb Jean Luis Schlesser. „Nagyon technikás, nehéz, de élvezhető pálya volt és sikerült olyan eredményt elérnünk amivel megerősítettük nagyon jó pozíciónkat.”- mondta Al-Attiyah. Amíg Nasser úgy haladt előre a pályán, mint kés a vajban, addig ellenfelei alaposan megszenvedtek a pályán. A félidőben második helyen álló Al-Rajhi a szakasz áldozatául esett, egy hatalmas bukás jelentette a verseny végét a szaúdi pilóta számára, de a magyar színeket is képviselő Miroslav Zapletal sem látta meg a szakasz célját.  A Toyotának viszont nagyon feküdt, az argentin Alvarez  harmadik időt ért el a szakaszon, az összetettben ezzel két helyet is előrelépett, feljött a másodikra. A MINI egyetlen reménysége, Al-Mutaiwei maradt a dobogó harmadik fokán, míg Schlesser lecsapott a negyedik helyre.

A szombati befejező napon a két Toyota már csak előnye megőrzésére összpontosított, Nassernél ez annyit jelentett, hogy már csak 17 másodperces előnnyel nyerte a szakaszt. A célba hatalmas előnnyel érkezett, a második helyezett Alvereznek 50 percet adott. A Toyota ezzel hamar felért a csúcsra, harmadik hely a Dakaron, második az Italian Bajan majd győzelem a Sealine Rallyn. Sőt, rögtön kettős győzelmet ünnepelhet, Lucio Alvarez jóvoltából a második helyen is Hiluxot találunk.

Az X-Raid továbbra is keresi önmagát, hiszen a Dakar győzelem után a világkupán nem találják a helyüket. A fejlődés jelei azonban már felfedezhetők, az Italian Bajan szinte közük sem volt a versenyhez, Katarban viszont Al-Rajhi már szakaszt tudott nyerni.  Jean Luis Schlesser negyedik helyével tovább növelte előnyét a világkupa sorozat abszolút értékelésében.

A motorosoknál Marc Coma folytatta amit Abu Dhabiban elkezdett. A táv felénél ugyan a portugál Rodrigues tartotta vele a lépést, a finisben Coma okos motorozással bebiztosította első helyét és sorozatban második világkupa futamgyőzelmét ünnepelhette. Rodrigues-nek be kellett érni a második hellyel, harmadikként Villadoms ért célba.

Miután a világkupa sorozat egy hónap alatt letudott három versenyt,most  tart egy kis pihenőt. Legközelebb a Spanyolországban folytatódik a pontvadászat, július 20.-án a Baja Espana Aragonon bőgnek majd fel a motorok, ahonnan majd Magyarországra veszik az irányt.