Ismeretlen terepen

Türkmenisztánban ezekben a hetekben minden a Türkmén Desert Race-rõl szól.

Errõl tanúskodnak az óriásplakátok, a buszmegállóban elhelyezett reklámok, a szökõkút díszítése, de még a szálláson lévõ ágynemû is, amelyen helyes kis terepjárók küzdenek a hatalmas sivatagban. Ha itt valaminek megadják a módját, akkor az a mód meg van adva, de úgy rendesen. Hogy mást ne mondjunk, a versenynek van saját dala, és kabalaállata is – pont, mint egy olimpián. Szalay Balázs és Bunkoczi László vasárnap reggel érkezett meg Amulba, ahonnan kedden elrajtol az ötnapos Türkmén Desert Race – az elsõ nemzetközi terepraliverseny az országban. A mezõny egyetlen magyar párosa még vasárnap elvégezte a papírmunkát (vagyis átesett az adminisztratív ellenõrzésen), hétfõn pedig az Opel Crossland X-en volt a sor. A versenygépre felkerültek a kötelezõ matricák és részt vett a technikai ellenõrzésen. Ez a csapat számára már jól bejáratott rutin, a fiúk kérdés nélkül teszik a dolg ukat, mintha csak otthon a mûhelyben egy kereket cserélnének le. Igaz, ezúttal talán nem tudják pontosan, mire készülnek. Csak azt tudják, hogy valószínûleg nem lesz könnyû dolguk. 

 
 
A türkmén fõvárosból ide repülve ugyanis végtelen, tevefûvel tarkított dûnesorokat láttak, úgyhogy ha eddig nem tudták volna, hogy sivatagi versenyre érkeztek (persze, tudták…), akkor ez most egyértelmûen kiderült. 
Ez a harmincötödik ország, amelyben versenyzünk, de rég volt olyan, hogy ennyire nem tudtuk, mire számíthatunk, talán az elsõ Dakarom elõtt éreztem ezt – mondta Szalay Balázs. – Mivel még senki sem versenyzett itt a mezõnybõl, senki sem tudta elmesélni, hogy milyenek itt a dûnék, milyen a Karakum sivatag. A szervezés precíz, nagyon vigyáznak ránk, bár éppen ezért talán egy kicsit steril, jó lenne, ha az embereket kicsit közelebb engednék a versenyhez, vagy minket hozzájuk. Persze, elfogadom, hogy ránk vigyáznak ezzel, csak fura, hogy sehova sem mehetünk egyedül.” Minden csapat mellé kirendeltek ugyanis egy önkéntest, õ kíséri a versenyzõket – rendõri felvezetéssel. „Érdekesen furcsa” – így fogalmazott Szalay ezzel kapcsolatban. 
 
 
Vasárnap este egyébként bepillantást kaphattunk a társasági életbe, elvitték a csapatot a helyi fõtérre, ahol hatalmas területen kézzel készített szõnyegeket terítettek le egy terepralis színpad elõtt,  oda kivonult a fél város, a gyerekek bukfencet vetettek és birkóztak a szõnyegen, a szülõknek pedig a versenyzõk jelentették a látványosságot. Több száz szelfi készült a családi albumokba. A téren hatalmas zászló lobogott, ide várták vissza a mezõnyt hétfõn este, az ünnepélyes rajtceremóniára.  Ha hamarabb nem is, a versenyzõknek legkésõbb ekkor már az elsõ szakaszon pörgött az agyuk: a navigátorok megkapták az itinert, azt forgatták nagy érdeklõdéssel, a pilóták pedig próbálták fejben összerakni a következõ napokat. 
Azért nehéz és egyben izgalmas egy ennyire ismeretlen országba jönni, mert nem tudjuk, hogy azok a természeti viszonyok, amelyeket valaki feljegyez egy itinerbe, a gyakorlatban mit takarnak. Értem én, hogy árok, de abból is van ezer fajta, s vajon aki lejegyezte ezt az itinerbe, mit láthatott maga elõtt. Az elsõ szakasz után kicsivel talán okosabbak leszünk” – mondta Bunkoczi László, az Opel Dakar Team navigátora. 
 
 
Nos, az elsõ, 247 kilométeres mért szakaszt Amul és Ikkiuzak Plain között teljesíti a mezõny, kedden. A mezõnyrõl pedig érdemes tudni, hogy itt van egy gyári Mini John Cooper volánja mögött a Dakart autóval és motorral is megnyerõ „Nani” Roma, és hogy rajthoz áll a versenyen egy tavalyi gyári Peugeot volánja mögött a fiatal és nagyon tehetséges Harry Hunt, az Africa Race-t megnyerõ Mathieu Serradori, a magyar bajnokságból is jól ismert Miroslav Zapletal, valamint jó néhány könnyeden gyors Buggy, no meg néhány Toyota.Nem lesz tehát könnyû dolguk Szalay Balázséknak, de ahogy a pilóta szokta mondani: nem ugranak el a kihívások elõl.