ÍGY ZAJLOTT AZ ÖTÖDIK NAP A MAGYAR MOTOROSOKNAK

IMG-20190418-WA0003

Már a hatodik napnál jár a Morocco Desert Challenge, a magyar motoros fiúk ott küzdenek a mezőnyben. Horváth Lajos „Laller” mesélt nekünk, hogyan zajlott az ötödik etap.

„Gigantikusan hosszú volt a negyedik szakasz, a tegnapi pedig még durvább, hiszen megérkeztünk a dűnékhez. Harminc kilométert tettünk meg a dűneerdőben, Peti gyorsan ráérzett a dologra, nekem is kellett pár kilométer, míg elkaptam a fonalat – rá kellett vezetni magam a gázadás helyes technikájára.

Később aztán jött egy homokvihar, ahol szó szerint semmit sem láttunk, egy ízben rám is dőlt a motor, alig bírtam kimászni alóla. Délután 16h-ig 184 km-ert mentünk, és a hátralévő még legalább ennyi lett volna. Úgy döntöttünk, hogy nem akarunk a sivatagban éjszakázni, így némi büntetést összeszedve aszfalton jöttünk be a táborba. Nem számít, a lényeg, hogy teljesítsük a versenyt!

Holnap is dűnézünk, ám ezek már más típusúak, Merzouga környékén inkább hegyesek és kevésbé magasak várnak ránk.

A hangulat remek a magyarok között, és általában szuper, hogy a többiek is sokat segítenek, például rendszeresen dobálnak nekünk a kamionos versenyzők hideg vizet. Összességében élvezetes a dűnés és mélyhomokos motorozás, viszont nagyon embert próbáló. Borzasztóan meleg van, fáradtak vagyunk, de megyünk előre, ameddig csak bírjuk szusszal!” – mondta el Laller.

forrás: flyerz.hu