Hummer-márkakupa lett a dél-nyírségi terepralis szezonzáró

bu9a7478A cseh Miroslav Zapletal nyerte a Hofeka Kupát, az idei Terep-rallye Országos Bajnokság szezonzáróját, amelyet az elmúlt hétvégén tartottak Nagykálló és térségében.

A terepralisok idei utolsó hazai derbijét túlzás nélkül lehetett akár Hummer-jutalomjátéknak, akár közép-európai összevont bajnoki futamnak titulálni. A magyar élmezőny – amelynek tagjait a külföldi „vendégmunkások” egész évben rommá verték – szégyenszemre egyetlen egységgel sem állt ki, a cseh és lengyel erők viszont itt voltak és a Hummer H3-asokkal nagyon is élvezték a zsinórban hatodik éve megrendezett futamot.

A 2009 után idén másodszor is magyar bajnokká koronázott Zapletal már egy versennyel korábban eldöntötte a bajnoki cím sorsát és dominált a Dél-Nyírségben is. A kilenc szelektív szakasz közül csak egy akadt, amelyen nem sikerült a legjobb időt repesztenie: szombat délelőtt a hosszú, több mint 48 kilométeres, Nagykálló mellett Birit, Balkányt, Szakoly és Kállósemjént is körülölelő pályán kissé óvatos volt, így csak a 3. időt jegyezte, ezt leszámítva azonban az összes szakaszt uralta. Mesteri teljesítményét jól szemlélteti, hogy a hosszú szakaszon az első próbálkozásra elért 44 perc 13 másodperces idejét a vasárnap délutáni utolsó menetre 41 perc 44 másodpercre tornázta le.

„Csalódott vagyok amiatt, hogy a magyarok közül senki nem jött el, ugyanakkor a szervezőknek köszönöm, hogy ilyen remek futamot rakta össze. Nagyon jók az itteni pályák, azt pedig külön öröm volt megtapasztalni, hogy ilyen sok lelkes szurkoló jött ki mindkét napon biztatni bennünket. Remélem, hogy a jövőben újra visszatérhetünk ide” – mondta a cseh pilóta.

Zapletalt szombat délelőtt honfitársa, a Ford F-150 Evo-val versenyző Zdenek Porizek kergette, ám az egység a pilóta rosszulléte miatt az első szervizben feladni kényszerült a versenyt. A folytatásban két másik Hummer, a lengyel Pjotr Bialkowski és a ralikrosszból átnyergelt cseh Boris Vaculik hajszolta az éllovast, ám nem találtak fogást rajta. A célban Zapletal előnye 8 perc 36 másodperc volt Bialkowskival szemben, míg a terepraliban ígéretesen debütáló Vaculik 15 percet kapott a bajnoktól.

bu9a6872A TH csoport és a szériaautós kezdők számára kiírt Challenge kategória mezőnyét hazai indulók alkották. Előbbiben a hazai tereprali egyetlen női párosa, a Terepes Csajok duója, azaz Kapitány Dorottya és Arany Virág diadalmaskodott, a Mitsubishi Pajeróval induló kettős számára az éves bajnoki cím bebiztosítását is jelentette a dél-nyírségi eredmény. A Challenge kategóriában családi siker született: a veterán versenyző, a dél-nyírségi futamot korábban megnyerő Murczin Zsolt ezúttal navigátorként vállalt szerepet lánya, Vivien mellett, ami olyan jól sült el, hogy megnyerték a kategória küzdelmeit a Mitsubishi Pajeróval.

bu9a6895