Fülig érő száj – teszt a lőtéren!

A versenyzők szállingóztak, az eső szakadt.

Utóbbi egyenes következményeként áztak a pályák. Az indulók közül sokan örültek ennek (például a magyarok, akik imádnak csúszkálni és keresztbe autózni), sokan viszont kimondottan nem (az egyik szaúd-arábiai versenyző például szívből utálja a vizes-sáros pályákat, mert náluk, ugye, sose esik, úgyhogy imádkozik a jó időért).

Vasziljev

A tereprali azonban attól is szép, hogy mindig éppen az adott körülményhez kell alkalmazkodni.

S ez most az eső volt. Igaz, egyelőre csak a tesztet tartották meg a magyar tereprali világkupa-futamon, a HunGarian Baján – szóval tétje még nem volt.

Ellenben mindenkinek fülig ért a szája a végén.

„Szakadó esőben kezdtek tesztelni a versenyzők és napsütésben fejezték be. Itt volt mindenki, aki számít: a három gyári Toyota, soraiban a Dakar-győztes Nasser Al-Attiyah-val, a négy Mini, soraiban a világkupa-éllovas Vlagyimir Vasziljevvel, a saját fejlesztésű Protóval autózó Borisz Gadaszin, a magyarok közül a bajnoki éllovas Fekete Antal, és a HunGarian Baján tavaly legjobb magyarként végző Lónyai Pál, aki az új autóját próbálgatta.

A párosok számára két és fél kilométeres kört jelöltünk ki, azon próbálhatták ki a versenygépeiket, s végezhették el az utolsó finomításokat a beállításon. Az eső egy kicsit mindenkit meglepett, az FIA-prioritásos versenyzők vakarták is a fejüket, hogy milyen gumit válasszanak, hiszen nekik egy típussal kell végigversenyezni az egész hétvégét. Ezt leszámítva mindenki nagyon boldog volt, hogy visszatérhetett a verseny a veszprémi lőtérre” – nyilatkozta a főszervező, Garamvölgyi Zoltán.

Közben persze zajlottak az ilyenkor szokásos események a szervizparkban is, Pápán, a Sportcsarnok mellett. A mezőnynek körülbelül a fele esett át csütörtökön a kötelező papírmunkán (adminisztratív átvétel) és a gépátvételen (amelyen az ellenőrzés mellett a ma létező legmodernebb GPS-követőrendszerrel szerelték fel az autókat), a nagymenők pénteken következnek.

Fotó: X-Raid Team