Fodor élre állt Nagykállón

Kalandos, de sikeres napon van túl Fodor Imre és Mesterházi Márk az Adrenalin Energiaital Kupán. A 4×4 Hungary párosa a második szombati szakasz után foglalta el az első helyet, melyet a nap végéig már nem is engedett ki kezei közül.fodor_nagykallo_szombat

Szombaton öt szelektív szakasszal folytatódtak a nagykállói Adrenalin Energiaital Kupa küzdelmei. A szervezők a verseny leghosszabb napján két pályát jelöltek ki, a rövidebbik 30 km-es rész három-, a közel 60 km-es hosszabbik szelektív szakasz pedig két alkalommal került terítékre a verseny második napján.

Fodor Imre a napi nyitó szakaszon egy harmadik idővel kezdett, ezt követően azonban begyújtotta a Ford Ranger rakétáit és másodikon már nagy fölénnyel érkezett célba az első helyen. Ennek köszönhetően egy csapásra az összetettben is átvette a vezetést, a délelőtt megkoronázásaként pedig úgy szerzett újabb szakaszgyőzelmet és növelte előnyét az élen, hogy a harmadik szelektív utolsó hat kilométerén defektes kerékkel autózott.

Fortuna azonban a nap második felében sem fogadta kegyeibe a Fodor – Mesterházi kettőst, a hátralévő két szakaszt ugyanis hátsókerék-hajtással kellett teljesíteniük, így nemhogy gyorsulni nem tudtak, de a hosszú pályán saját előző idejüktől is több mint egy perccel maradtak el. Így aztán már az is bravúr, hogy a nap végére öt másodpercet meg tudtak őrizni előnyükből és az első helyről vághatnak neki a befejező napnak.

„A balszerencse nem akar tágítani mellőlünk, mintha meg lenne írva, hogy minden versenyen be kell gyűjtenünk egy defektet.” – mesélte Fodor Imre a szombati versenynap végén, jelezvén hogy mióta a Ford Rangerrel versenyez nem volt még olyan futam melyen ne kapott volna defektet. „Részben a defekt számlájára írhatjuk, hogy délutánra elment az első hajtásunk és bár az első helyet sikerült megőriznünk, holnap ismét nagy csatára készülhetünk.” Fodor mögött öt másodperccel lemaradva a lengyel színeket képviselő Marcin Lukaszevski érkezett célba a második helyen, aki mindkét délutáni szakaszt megnyerte egyedi építésű BMW-jével, a nap végi dobogó harmadik helyére a bajnoki pontlistát vezető Fekete Antal csapott le. „A rövidebbik szakasz nem lopta be magát a szívembe, a homokbányában csak szenvedünk a mély homokban, de a hosszabbik nagyon jó volt, azt nagyon élveztük és amikor az autó rendben volt, az eredményünkre sem lehetett panasz.”

Az Adrenalin Energiaital Kupa befejező napján mindkét helyszín két – két alkalommal szerepel a verseny programjában, ráadásul ezúttal a menetirányon sem változtatnak a szervezők, a hivatalos végeredmény kihirdetésére pedig 16:00 órakor kerül sor.