Féltengelyt cseréltek

Gyors pálya volt, széles, kiszáradt folyómedrekkel, és sok-sok porral. Így azután az egész mezõny két percenként rajtolt, nem csak az éllovasok. De még így is szívták a port rendesen a versenyzõk. Az Opel Dakar Team kettõse, Szalay Balázs és Bunkoczi László jól rajtolt, de azután féltengelyt kellett cserélnie körülbelül száz kilométerrel a cél elõtt. 

De menjünk sorban!
„Egész jól kezdtünk már megint, egy ideig minden tökéletes volt, de azután egyszer csak elkezdett kerepelni az autó hátulja, azután meg már csattogott is: eltört a jobb hátsó féltengely – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Megálltunk, több mint egy óra alatt kicseréltük, és mentünk tovább. A pálya maga nagyon jó és gyors volt, és persze rettentõen poros. Ezt tudták elõre a szervezõk, úgyhogy mindenkit két percenként rajtoltattak, nem csak az éllovasokat. Mi megint a MAZ mögött indultunk, komolyan mondom, meg vagyunk áldva ezzel a kamionnal, folyamatosan szívjuk a porát. Ezúttal nem tudtuk megelõzni, a porhatárán autóztunk, de jó tempót diktált, úgyhogy nincs okom a panaszra. Kemény talajú pályán haladtunk, amely néhol tevefüvesre, máskor meg puha homokos fesh-feshre váltott – hasonlóan a tegnapihoz. Nagyon érdekes, mert a szakasz végén csöpögött az esõ és viszonylag hûvös volt, pedig már bent vagyunk a Gó bi sivatagban, és nyár van…”

A magyar páros a szerelés miatt a 20. helyen ért célba a szakaszon, s ha levonjuk a szervizidõt, nem is lett volna rossz az eredmény. Csakhogy a szervizidõt  nem lehet levonni…
„Elég jól mentünk szerintem, még ha ez az idõeredménybõl nem is ez derül ki. Nyilván úgy, hogy néhány napja 102 órás büntetést kaptunk, ez az egy óra nem fáj annyira, de azért nem örültem neki különösebben. Ami a navigációt illeti, nem volt különösebben bonyolult nap” – tette hozzá Bunkoczi László.
A kamionos kategóriában versenyzõ Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió otthon érezte magát a „tipikus afrikai” szakaszon, s továbbra is tartja a 11. helyét az összetettben.
„Ez a nap is olyan volt, mintha Afrikában lennénk, a homokos, hullámos, néha simább és tempósabb részek a Nyugat-Szaharára emlékeztettek minket. Jó kis nap volt, meglepetések nélkül” – mondta Kovács Miklós.

SILK WAY RALI
10. szakasz, Hami–Dunhuang (össztáv: 517.53 km, ebbõl szelektív szakasz: 360.28 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR) 2:17:41, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:13 p h., 3. Al-Radzsi, Colsoul (szaúdi, német, Mini) 2:08 p h., …20. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:18:44 ó h. Kamionosok: 1. Martin Kolomy, Jiri Stross, Michal Ernst (cseh, Tatra) 2:29:28, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 49 mp h., 3. Szotnyikov, Ahmagyejev, Musztafin (orosz, Kamaz) 1:07 p h., …13. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania Torpedo) 30:41 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Cyril Despres 32:16:55, 2. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini) 55:06 p h., 3. Han Wei, Min Liao (kínai, SMG Buggy) 57:29 p h., …21. Szalay Balázs 113:13:42 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyi kov 33:58:25, 2. Sibalov 14:54 p h., 3. Kolomy 29:23 p h., …11. Kovács Miklós 12:31:12 ó h.