Bizonytalan Holowczyc jövője

Hiába a sok szép eredmény, főtámogatója nem hosszabbította meg szerződését a lengyelek egyik legsikeresebb autóversenyzőjével, Krysztof Holowczyc-cal.

Pedig nem lehet panasz a korábbi Rally Európa Bajnok lengyel versenyző elmúlt években mutatott teljesítményére, 2011-ben az X-Raid színeiben megnyerte a Selyemút Rallyt, 2012-ben pedig több szakaszgyőzelemmel a háta mögött a kilencedik helyen zárta a Dakar Rallyt. Azonban idén tavasszal lejárt főtámogatójával, az Orlen-nel kötött szerződése, Krysztof további pályafutása így bizonytalanná vált.

Holowczyc keményen dolgozik, hogy továbbra is az X-Raid MINI csapat tagja maradhasson, nemrég a német csapat meghívására részt vett a MINI tesztjén melybe már a csapat legújabb fejlesztésű motorja dolgozott. Ami a közelebbi terveket illeti, Holowczyc szeretne rajthoz állni hazája legrangosabb rali versenyén, a Rajd Polskin, de a finn Tommi Makinen már ígéretet tett, hogy biztosít számára egy autót.