A végére el is hitték!

Elhinni, hogy meg tudják csinálni. Hogy gond nélkül átmennek árkon-bokron, hogy képesek befordulni nagy sebességgel az éppen rájuk váró kanyarba, hogy elférnek a fák között, a szűk részeken is. Szalay Balázs szerint a hétvégi gyulai országos bajnoki futamon ez jelentette a legnagyobb kihívást. Nem mintha máskor nem találnák szembe magukat efféle feladatokkal, de most újdonságként hatott, hogy Vörös Ferenc először ült Szalay mellett a „jobb egyben”, s össze kellett szokniuk, kiépíteni a bizalmi köteléket pilóta és navigátora között.

szalay_pentek_varfurdo
Ez időbe telt, de a verseny végére összejött – az Opel Dakar Team párosa nem kockáztatott, de folyamatosan gyorsult, és végül az ötödik helyen végzett a viadalon.

„Az volt a jó a mi kis menetünkben, hogy amint egyre jobban összeszoktunk, úgy lettek egyre jobbak az eredmények is. Lassan építettük fel a versenyünket, de folyamatos volt a fejlődés. Igazság szerint nekünk az lenne a jó, ha most kezdődne a verseny” – nyilatkozta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs, aki azt is hozzátette, a gyulai verseny összességében nem volt különösebben nehéz, csak olyan, mint máskor (és eddig már háromszor nyert itt), ám újdonsült párosuk részéről most ez volt a maximum.

„A végére kialakult a bizalom kettőnk között, de még így is éreztem, hogy sok helyen volt még ebben tartalék” – tette hozzá Szalay.
S hogy mi volt a navigátor véleménye?

Vörös Ferenc, aki versenyautóban eddig csak vezetett (kamionban viszont már navigált is), bevallotta, nem gondolta, hogy ennyire nagy a tempó.

„Máshogy éled meg a terepralit, amikor te vezetsz, és amikor a jobb oldalon ülsz. Ha őszinte akarok lenni, azt hittem, ennél lassúbb a tempó. Az elején az is furcsa volt, hogy Balázs nagyon sok információt kér a pályáról, míg Darázsi Zsoltinak a kamionban csak akkor kellett szólnom, amikor irányt váltottunk. Ehhez képest Balázs szeret mindent részletesen tudni a pályáról. A végére már ezzel sem volt gond, és ahhoz képest, hogy most először ültem mellette, szerintem nem volt rossz… Én nagyon élveztem!” – mondta Vörös Ferenc.

4. VÁRFÜRDŐ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA, GYULA
Abszolút sorrend 5 szelektív szakasz után: 1. Fazekas Károly, Szenáki László (Fazekas Motorsport, BMW X6) 3:15:32, 2. Korda, Csató (Eurosol Racing, Mitsubishi) 4:54 p h., 3. Ourednicek, Vaculik (cseh, Hummer) 5:46 p h., …5. Szalay Balázs, Vörös Ferenc (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 10:16 p h.