Szerző: tr_szerk
On május - 20 - 2012
Hozzászólások kikapcsolva
Átalakult a MAMS enduro szakágának összetétele, a korábbi szakág vezető, Sasvári Sándor visszahívása után Nagy Péter vette át a szakág irányítását. Nagy Péter neve ismerősen csenghet azok számára, akik az elmúlt években figyelemmel kísérték a terep-rally versenyek eseményeit, hiszen 2005-ben egy KTM nyergében az abszolút 81. helyen ért célba a legendás Dakar Rallyn. Nagy Péter mostantól a Magyar Motorsport Szövetség Enduro szakágának vezetőjeként folytatja pályafutását. Beiktatása után első lépésként új bizottságot állított fel, melyben az enduro motorozás minden szegmense, így a terep-rally is képviselteti magát. Az új szakág vezető a terep-rallysok közül Garamvölgyi Zoltánt választotta be szakági bizottsági tagként, így [ Bővebben ]
Szerző: tr_szerk
On május - 19 - 2012
Hozzászólások kikapcsolva
A motoros EB hivatalos kiírásán kívül egyelőre elég keveset lehet tudni a bajnokság idei harmadik, lengyel állomásáról, ebben próbálunk egy kicsit segíteni néhány apróbb információval. Az eddig is biztos volt, hogy idén is Stalowa Wola városa szolgál az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő futam központjául. A futam a Rábaköz Kupához hasonlóan négy bajnokság részese, így a lengyel és a magyar mellett, a cseh és a szlovák mezőny is rajthoz áll, a motorosok pedig Hajdúszoboszló után ismét EB pontokért küzdhetnek. A háromnapos rendezvényen összesen 5 szelektív szakasz kerül lebonyolításra. A futam első, pénteki napján egy 4 kilométeres prológra kerül sor, mely [ Bővebben ]
Szerző: tr_szerk
On május - 18 - 2012
Hozzászólások kikapcsolva
Lónyai Paliék nem kímélték a Nissant a Rábaköz Kupa ugratóin, errõl tanúskodik a GarZone Racing hangulatos beszámoló videója.
Szerző: tr_szerk
On május - 18 - 2012
Hozzászólások kikapcsolva
A győztesek videója Kettős győzelemmel zárták az RTL Motorsport Klub versenyzői az XLavina IV. Rábaköz Kupát, az autósoknál a Korda-Czeglédi, a motorosoknál pedig Somfai Matyi húzta be a győzelmet, tovább után a győztesek egy-egy videója.
Szerző: tr_szerk
On május - 18 - 2012
Hozzászólások kikapcsolva
Sorozatban harmadik futamgyőzelmét szerezte a magyar terep-rallye bajnokságban Somfai Mátyás, aki a hétvégén, a kapuvári XLavina IV. Rábaköz Kupán sem talált legyőzőre és már két futam után fölényesen vezeti a magyar bajnokságot. Ismét szárnyalt Somfai Mátyás quadja a Magyar Terep-Rallye Bajnokságban. Azután hogy a 2011-es szezonzáró nagykállói futamon megszerezte pályafutása első győzelmét, majd az idei hajdúszoboszlói szezonnyitón sem talált legyőzőre, az XLavina IV. Rábaköz Kupán is elsőként gurulhatott át a kapuvári céldobogón. “Úgy érzem, kezdünk összeszokni. A motor és én is kifejezetten jól mentünk ezen a versenyen” - fejtegette Matyi, sikere titkát. “Egyáltalán nem volt könnyű dolgom, nagyon rázós pályákon mentünk [ Bővebben ]
Szerző: tr_szerk
On május - 18 - 2012
Hozzászólások kikapcsolva
Május második hétvégéjén Kapuvárra látogatott a magyar Tereprallye mezőnye, amiben jó pár külföldi versenyző is tiszteletét tette. Az XLavina –Pap Motorsportot Horváth Laller képviselte a rangos eseményen. “Nagyszerű hétvége volt! Egy igazi Tereprallys pályát jelöltek ki nekünk a rendezők, aminek minden percét élvezetem. Fantasztikus volt, ahogy a kapuvári emberek vártak minket és szurkoltak nekünk a pálya szélén és az összekötő szakaszokon a falvakban csüngtek a kerítéseken. Az időjárás is a kegyeibe fogadott minket. A szombat éjszakai eső pont arra volt elég, hogy pazar fogós talajt varázsoljon nekünk, ahol hatalmas tempót tudtam motorozni. Szokatlan volt, hogy pénteken a megszokott prológ helyett [ Bővebben ]